2019. október 21. hétfő, Orsolya nap van. Holnap Előd nap lesz.

Megépült a 100. játszótér Nyíregyházán

Nyíregyházán ebben az évben megépült a századik játszótér! A Szalag utcai új közösségi teret október 8-án dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, és Tóth Imre a városrész önkormányzati képviselője adta át.

 

A Szalag utcán megépült új játszótéren többféle játszóeszköz, többek között két különböző korosztály számára ajánlott 2 db kombinált játékvár, kötélpálya, új típusú ügyességi játékelemek, (szupernova, körforgó) várja a kisgyermekes családokat. A Szalag-Lobogó utca tömbbelsőben korábban egy üres, füves terület volt, különösebb funkció nélkül.

 

Az új közösségi teret köztéri bútorzat, 22 pad és 2 asztal teszi még komfortosabbá a szabadban való kellemes időtöltéshez.

 

A rekonstrukció során megújult a zöldfelület is, 71 db facsemetét (kőris, juhar, hárs) és mintegy 850 db cserjét ültetett el a NYÍRVV Nonprofit Kft.

 

Az átadáson dr. Kovács Ferenc hangsúlyozta: - az új játszótér nettó 35,7 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg.

 

Ebben az évben három új játszótér épült Nyíregyházán: a Kemecsei út - Csiha Kálmán utca közötti területen, a Bocskai utca 61-63. tömbbelsőben, és a Szalag-Lobogó-Jelvény  u. tömbbelsőben.

 

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Sajtószolgálat –

További helyi hírek