2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna nap van. Holnap Auguszta nap lesz.

Népszerű volt a Motorozz Velünk program

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága idén is megrendezte a Motorozz Velünk elnevezésű rendezvényt, melynek a Nyíregyházi Repülőtér adott otthont. A program célja a motoros balesetek megelőzése, a motorkerékpárral közlekedők vezetéstechnikai ismereteinek bővítése, javítása. A rendezvényen mintegy 47 motorkerékpáros tréningezett a szabolcsi motoros rendőrök által felépített pályán, szigorú iránymutatásaik mellett. Kezdő és haladó szintű pályán próbálták ki felkészültségüket a részvevők, amelyeken lassú- és tempós haladás mellett is végeztek akadálykerülést, egyensúlygyakorlatokat. A közvetlen kapcsolat a rendőrök és a közutak motorosai között lehetővé tette, hogy vezetéstechnikai ismereteket, praktikus tanácsokat és tapasztalatokat osszanak meg egymás között. KRESZ tesztlap kitöltésére is volt lehetőség, így felmérhették és felfrissíthették elméleti ismereteiket is. (fotó: police.hu)

 

- SzSzBMRFK -

További helyi hírek