2019. augusztus 23. péntek, Bence nap van. Holnap Bertalan nap lesz.

Szép eredmény, de keserű szájíz az EB után

Kazanyban rendezték az úszók junior Európa-bajnokságát, ahol a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzője, Hatházi Dóra is rajthoz állt. Edzője, Gyula Sándor sajtótájékoztatón elmondta: keserű szájízt hagyott maga után a verseny, hiszen a fő számban nem sikerült a döntőbe jutás, az eredmény pedig azt is meghatározta, hogy milyen számokban indulhatnak az augusztus 20-án kezdődő Ifjúsági Világbajnokságon. A szabályzat szerint a junior EB-n csak 4 versenyző képviselhet egy országot, a vb-n viszont már csak kettő. Dóri fő számában, a 200 m pillangón nem jutott döntőbe, ez pedig azt jelenti, hogy a vb-n ebben a számban nem állhat rajthoz. Így 50 m és 100 m pillangón versenyezhet, Gyula Sándor szerint viszont itt nincs reális esély az éremre, hiszen itt már belép pl. az USA és Kína is.

 

Az edző a sajtótájékoztató végén bejelentette, hogy közel 6 év után, a világbajnokság végeztével elköszön a Sportcentrumtól. Szép volt ez a hat év, de ideje átadni a helyet a fiataloknak - fogalmazott.

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -

További helyi hírek