2024. március 29. péntek, Auguszta nap van. Holnap Zalán nap lesz.

Új nővérszálló épül a Jósa András Oktatókórházban

Új, a mai kor igényeinek mindenben megfelelő, 3 szintből álló, 118 férőhelyes nővérszálló épül a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban, amely nagy szükségletet pótol majd az intézményben. Az 1,1 milliárd forintos beruházás alapkövét szeptember 28-án tették le. A munkálatok már augusztus elején elkezdődtek a régi infektológiai épület helyén.

 

1970-ben épült a jelenlegi nővérszálló, ahol mintegy 70 nővér lakik 2 fős szobákban. Az épületet kívülről teljesen felújították és szigetelték, belülről viszont teljesen korszerűtlen az intézmény.

 

Szűcs Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az alapkőletételen elmondta: az új nővérszálló épülete a betegellátás javítását is segíti majd, hiszen nem kell korábban felkelni, utazni, hogy beérjenek munkahelyükre a dolgozók. Ugyanakkor anyagi szempontból is megéri a nővérszállóban élni, hiszen a piaci árak töredékéért biztosítja a kórház a lakhatást. Jelenleg 110 szakdolgozói álláshelyre várják a jelentkezőket.

 

A 27 négyzetméteres mini-garzon jellegű 2 fős szobák 118 fő számára nyújtanak majd teljes komfortos lakhatást saját főzőpulttal és mosdóhelységgel. A beruházás a tervek szerint a jövő év végére készülhet el.

 

- Megyei Sajtószolgálat -

További helyi hírek