2024. december 21. szombat, Tamás nap van. Holnap Zéno nap lesz.

58 áldozata volt a lakástüzeknek eddig idén

Idén az első 9 hónapban 4611 lakástűz volt, melyekben 58 ember halt meg - tudatta a katasztrófavédelem. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: a 4611 lakástűz 34-gyel kevesebb a tavalyi év hasonló időszakában történtnél. A legtöbb, 559 otthon Pest vármegyében gyulladt ki, Budapesten 523, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig 473 lakástűz volt. Az év első kilenc hónapjában összesen 57 ezer 114 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. A tűzesetek során 420 ember sérült meg, 22-vel többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az 58 halálos áldozat héttel több a tavalyinál. A tűz miatt 425 otthon vált lakhatatlanná, 1239 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie. A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 245 eset kapcsán indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. A legtöbbször a konyhában, a hálóban, a kéményben, a tárolóban vagy a nappaliban. Idén eddig szándékos gyújtogatás miatt 139 ingatlanban keletkezett tűz. A 4611 tűzzel érintett otthon közül csak 15-ben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.

 

 

- Sz-Sz-B megyei Sajatószolgálat -

További belföldi hírek