Budapesten, ezúttal a Kőér utcai uszodában vendégszerepeltek az AQUA Sport Egyesület Nyíregyháza, gyermek (U14), serdülő (U16) és ifjúsági (U18) vízilabda-csapatai. A gyermek csapatnak megszakad a három mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata. A serdülők magabiztos sikert arattak (8-17) a budapesti egyesület ellen, így folytatták a győzelmi szériájukat és felugrottak a bajnoki tabella 5. helyére. Az ifjúsági csapat fegyelmezetten és jól kezdte a mérkőzését. A félidőben 7-2 volt a nyíregyházi vízilabdásoknak és ez az előny ki is tartott az összecsapás végéig is, így győzelemmel utazhattak haza az AQUA-s ifi játékosok.
- Nehéz mérkőzés várt a csapatunkra, mert a Budafóka a mezőny első feléhez tartozik. Így is készültünk, nem lemondva arról a titkos vágyunkról, hogy jó játékkal meglepetést okozhatunk. A mérkőzés azonban nem ezt igazolta. Sok hibával - labdavesztésekkel, pontatlan passzokkal, rossz lövésekkel - kezdtük a mérkőzést, melynek során ellenfelünk kétgólos előnyre tett szert. Ez még belefért volna, hiszen korábban is volt hasonló, és úrrá tudtunk lenni a nehéz helyzeten. Most viszont az első negyed végi zűrzavar, a két perc alatt kapott 4 gól eldöntötte a mérkőzést. Ettől kezdve csak futottunk az eredmény után, és újabb hibákat követünk el. A második negyed végére tetemes hátrányba kerültünk (10-1). A félidőben azt mondtam a fiúknak, hogy felejtsük el az első két negyedet, a meccs eldőlt, kezdjünk új mérkőzést. Ez valamelyest segített - bár ekkor sem játszottunk igazán jól -, a második félidőt megnyertük 6-5-re, így alakult ki a 15-7-es végeredmény. Csalódás számomra a nyújtott teljesítmény. Nem mi voltunk az esélyesek, de szorosabb meccsre számítottam. Csaknem ugyanannyi lövésünk volt, mint az ellenfelünknek (27 a 30-al szemben), ők tudtak 15 gólt lőni, mi mindössze 7-et. Egy mára jellemző mutató: 6 játékosunk 16 lövésből sem tudott betalálni, az ellenfélnél csak 1 játékos volt, akinek kettő maradt ki, a többiek legalább 30 %-kal lőttek. Vasárnap ismét a Kőér utcába látogatunk. A sereghajtó Polo Academy SC ellen kötelező győzelmet várok, még akkor is, ha hajnali indulással kell számolnunk. – mondta Éder Zsolt a gyermek csapat edzője
- A serdülő mérkőzést úgy kezdtük, ahogy egy esélyes csapatnak kell. Fontos volt ez számunkra, hiszen több serdülő játszik az ifi csapatban és a megszerzett magabiztos előny után lehetett pihentetni ezeket a játékosokat. A cserejátékosok jól szálltak be a mérkőzésbe, így sikerült megőriznünk az előnyünket és megszereztük a győzelmet. Az ifi csapat nagyon fegyelmezetten küzdött a győzelemért. Látnunk kell végre azt, hogy csakis így tudjuk megnyerni a mérkőzéseket, ha csapatként gondolkodunk és együtt támadunk valamint együtt védekezünk. Gratulálok a srácoknak mind a kettő győzelemhez ügyesek voltak. – mondta Hatvani Péter a serdülő és ifjúsági csapat edzője
Eredmény:
Gyermek: Budafóka XXII. ker. SC – AQUA SE Nyíregyháza 15-7 (6-0, 4-1, 4-4, 1-2)
Gólok: Maczkó M. 4, Kusnyér Á. 3
Serdülő: Budafóka XXII. ker. SC – AQUA SE Nyíregyháza 8-17 (1-7, 1-2, 2-5, 4-3)
Gólok: Tolnai D. 8, Dorogi L. 2, Tilistyák B. 2, Székely Á., Varga S., Himics P., Maczkó M., Tilki D.
Ifjúsági: Budafóka XXII. ker. SC – AQUA SE Nyíregyháza 9-13 (0-3, 2-4, 3-3, 4-3)
Gólok: Pelle L. 4, Éder-Pavolek D. 3, Dorogi L. 3, Székely Á. 2, Virág Bo.