2025. október 4. szombat, Ferenc nap van. Holnap Aurél nap lesz.

A lányok kezdték az idei szezont a vízilabdásoknál

Szentesen ugrottak vízbe hétvégén az Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza vízilabdásai, ezzel elkezdve a 2025/2026-os szezont. Az Országos Leány THG Bajnokság (tehetség gondozó bajnokság) első fordulóját rendezték, ahol a nyíregyházi lányok bizonyíthatták, hogy sikerült a nyári felkészülés. Két mérkőzés várt a lányokra, rögtön az első mérkőzésen a Csongrád csapatával mérkőzött az Aqua SE, akik a keleti csoport legerősebb csapata. Egy hónapja már találkozott egymással a két csapat a Yordó Kupán ugyancsak Szentesen, amelyet a csongrádi csapat meg is nyert. Akkor kikapottt a nyíregyházi csapat, és a mostani hétvégén is jobbnak bizonyultak, több gólos vereség lett a vége, bár ebben a bajnokságban a negyedeket értékelik, de így is mind a négy negyed a Csongrádé volt. Második mérkőzésen az Észak csapatával játszott az Aqua SE , és sokkal összeszedettebb, lelkesebb játékkal megtudta nyerni az összecsapást. Az Északi régiós csapatban nyíregyházi fiatalok is részt szoktak venni, de amikor egymás ellen játszanak, akkor a megállapodás szerint a nevelő egyesületet erősítik.

 

További értékelést a csapat edzője, Urbin Tibor adott:  Többet vártam a lányoktól az első meccsen, úgy éreztem, hogy már a meccs kezdete előtt feladták, ami nem jellemző rájuk, de most nem voltak elég elszántak, nem álltak bele kellőképpen a párharcokba, és ki is kaptunk. Ami zavart, hogy elég nagy arányú vereséget szenvedtünk, és ekkora különbség nincs a két csapat között. Második mérkőzés előtt kicsit rendberaktuk a fejeket, és érdekes, mintha egy másik csapatom lett volna a pályán. Volt önbizalom, pontosak lettek a passzok, jó helyre mentek a lövések, találtunk embert védekezésnél.... Megérdemelten győztünk, sok jó teljesítményt láttam , de közülük is Bánszki Blankát és Tomasovszky Hannát ki kell emeljem a mostani hétvégén nyújtott játékuk alapján.

 

- AQUA SE -

További helyi hírek