2021. január 24. vasárnap, Timót nap van. Holnap Pál nap lesz.

A nehézségek ellenére is sikeres évet zárt a Nyíregyházi Állatpark

A tavaszi nehézségek ellenére sikeresen zárult a 2020-as év a Nyíregyházi Állatpark számára. Bár tavaly 200 ezerrel kevesebb vendéget tudtak fogadni és 500 millió forinttal kevesebb volt a bevétel, az állami és önkormányzati támogatásnak köszönhetően talpon tudtak maradni. Tavasszal pedig már szeretnék bemutatni a közönségnek a karácsonyra elkészült India házat.

 

A koronavírus-járvány megnehezítette a 2020-as évet a turizmusból élők számára, komoly kihívás elé állította a Nyíregyházi Állatpark dolgozóit is. A 35 hektáros területen közel 5000 állat él és 150 ember dolgozik napi szinten, ráadásul 3 szálloda is tartozik a turisztikai attrakcióhoz – hangsúlyozta Révészné Petró Zsuzsa sajtószóvivő.

 

Előre gondolkodott a takarmányozási osztály is, hiszen sok olyan állat van a parkban, amelyek különleges ellátást igényelnek. Az oroszlánfókák számára például speciális tengeri halakat kellett betárolni több hónapra előre, hogyha lezárják a határokat, akkor is el tudják látni őket megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékkal. Az intézkedéseknek köszönhetően az állatok viselkedése nem változott a látogatók hiányának ellenére sem.

 

A Nyíregyházi Állatpark fontosnak tartja a jó kapcsolatok ápolását a világ állatkertjeivel. Régóta szoros az együttműködés Kassával, 2020-ben közös Interreg pályázatot is nyertek, ezzel erősödhet a turisták cseréje a két város között. Fontos szempont a nyíregyháziaknak a segítségnyújtás a határmenti állatkertek számára.  Így kerültek a borjúfókák a szerbiai Palics állatkertjébe, hamarosan oroszlánok utaznak a horvátországi Eszékre, Nagyvárad pedig szibériai tigrist vár Nyíregyházától.

 

A park folyamatosan fejlesztéseken dolgozik, néhány még csak az ötlet fázisában van, de számos már a tervezőasztalon. Elkészült az India ház, amit a tavaszi nyitáskor szeretnének bemutatni a nagyközönségnek.

 

- Kölcsey Televízió -

 

További helyi hírek