
Nem sikerült az erősebb csoportba kerülni az Aqua Sport Egyesület leány vízilabdásainak a hétvégi kvalifikáción Gödöllőn, így a 14-18 helyért küzdhetnek az idei év rájátszásában az Országos Bajnokság Leány Gyermek korosztályban. A bajnokságban idén először induló csapat, az alapszakasz teljesítménye alapján joggal bizakodhatott kedvezőbb csoportba jutásban, de sajnos több kulcsjátékos is hiányzott a sorsdöntő meccsről, sérülés, betegség, átigazolás miatt így a III. kerületi TVE csapata letudta győzni a nyíregyházi leányokat.
Urbin Tibor vízilabda edző értékelése: Győzelemben bíztam, és ha teljes csapattal tudunk kiállni úgy gondolom sikerülhetett volna. Az eredmény nem ezt tükrözi, de az év elején mutatottak viszont igen. A hiányzók nem csak a pályán hagytak űrt, hanem a többiek hitében is megrendülést keltett ahogy láttam. Felfogunk épülni, megfogunk újulni, és szeretnénk a csoportunkat megnyerni.
Eredmény :
Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza - III. Kerületi TVE 3-14
Góllövők : Szarka K. 2, Maticsák
Szombaton Sátoraljaújhelyen játszottak a leány vízilabdások az Észak-keleti Bajnokság Gyerek II korosztályban. Sok hianyzóval kellett kiállni két fontos mérkőzésre, a bajnoki ezüstért folytatott kűzdelemben. A bajnokság esélyese az Egri csapat ezen a napon is nyerte mindkét mérkőzését így előnyük már behozhatatlan, de az ezüstéremért nagy csata várható az Aqua Se és a Zempléni VK között. Most szombaton, harmadjára csapott össze a két csapat, és ezt a mérkőzést a hazai zempléni alakulat nyerte, így az egymás elleni meccsek egy döntetlen, egy győzelem, egy vereséget mutatnak mindkét együttesnél. Március 29-én Nyíregyházán csapnak össze ismét, ami eldönti az érmek sorsát.
Értékelést Urbin Tibor edzőtől kaptunk: Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz kulcsjátékosaink nélkül, ezzel szemben a hazai csapatban ott volt mindenki, plusz emberként a hazai közönségük is, de ennek ellenére győzni szerettünk volna. Két negyedig jól tartottuk magunkat, aztán faradtságból adódóan hibák csúsztak be a védekezésbe, így elment a mérkőzés. A Göd ellen óriásit kűzdöttek a leányok és nyertek, így megmaradt az esély a második hely megszerzésére a bajnokságban.
Eredmények :
Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza - Zempléni VK 7-15
Góllövők : Horváth S. 3, Márton 2, Székely L., Koncz L.
Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza - Gödi Se Vízilabda 9-8
Góllövők : Maticsák 4, Horváth S., Danka 2-2, Székely L.