2026. május 2. szombat, Zsigmond nap van. Holnap Irma, Tímea nap lesz.

AQUA SE - Az U17 nyert Nagykanizsán

Ismét a Dunántúlra vették az irányt az AQUA SE utánpótlás vízilabdásai. Nagykanizsa volt az úticél az országos A2-es utánpótlás vízilabda bajnokság középszakasza nyolcadik fordulójában. Nagykanizsán keskeny pályán zajlanak a mérkőzések, ami sajátos harcmodort igényel, és amelyben a hazaiak két korosztályban jobbak is voltak. Az U15-ös gyermek csapat meglepetésre kikapott 2 góllal a kanizsaiaktól. A csaknem teljesen serdülő-, és gyermek játékosokkal felálló „ifisták” (U19) nem tudtak komoly ellenállást kifejteni az erőteljes hazaiakkal szemben, és vereséget szenvedtek. Végül, idegenben is bizonyította az U17-es csapat, hogy lehet nyerni Nagykanizsán. Az AQUÁ-sok meggyőző játékkal múlták felül a hazaiakat.

 

Az AQUA U15-ösök kezdték a hármas párharcot. Nagyon bekezdett a Kanizsa, főleg az agresszív játék lepte meg a nyírségieket, akik felvették a kesztyűt. Ennek megfelelően kemény, sok kiállítást és büntetőt hozó mérkőzést láthatott a közönség. Látszott, hogy a hazai 10 gólos AQUA siker ma biztos nem ismétlődik meg, még a győzelemért is nagyon meg kell küzdeni. A hazaiakat ma minden támogatta, sőt a szerencsére sem panaszkodhattak, nem így az AQUÁ-sok, akik küzdöttek, de most semmi nem úgy működött, ahogy szokott, így nagy harcban meglepetésre alulmaradtak. Jobb csapat az AQUA, de ezt ma nem tudta érvényre juttatni. Kár volt érte!

Urbin Tibor szakedző értékelése: Úgy gondolom, hogy mentális gödörben vagyunk, görcsösen, átgondolatlanul próbálunk vízilabdázni mostanában, és a szerencse sem állt mellénk, viszont négy forduló még hátra van, azon fogunk dolgozni, hogy szépen zárjuk a szezont.

 

Az U19-es csapat továbbra is csak nevében U19, valójában 14-18 éves játékosok alkották ma is az AQUA együttesét. Ez egyrészt jó, mert erős játékosok ellen is gyakorolhatnak a fiatalabbak, másrészt viszont szomorú, hogy nem tud a legjobbjaival kiállni az ifi csapat. A mérkőzés tükrözte a pillanatnyi helyzetet, dominált a Kanizsa az első és utolsó negyedben, a két középső negyedet sikerült szorosra hozni. A vége így is jelentős nagykanizsai fölényt mutatott.

Hatvani Péter szakedző értékelése: Serdülő és gyermek korosztályú játékosokkal nem bírtuk megoldani azt, hogy kikapcsoljuk az ellenfelünk legjobb játékosát. Amikor bejátszották centerbe a labdát rögtön volt ítélet és kiállítottak tőlünk valakit. Így meg is lett pecsételve a sorsunk. Azok a játékosok akik be voltak írva a meccsre, szívvel és lélekkel küzdöttek, de a kor és az erő különbséget nem bírtuk ledolgozni.

 

Hasonlóan az elmúlt héthez, ismét két vereséget követően készülődött az AQUA serdülő csapata a saját mérkőzéséhez. A nyíregyházi 5 gólos siker után reméltük, hogy legalább az U17-es csapat megmenti az „AQUA-mundér” becsületét, és nyerni fog! Nem csalódtunk! A csapat végig nagyon fegyelmezetten játszott. Egy pillanatra sem engedték, hogy az ellenfél elhiggye van keresni valója ezen a meccsen. Az AQUA szép lassan megtörte a kanizsaiak erőszakos játékát, és szép játékkal magabiztos győzelmet aratott (6-12). Érdekesség, hogy csakúgy, mint a múlt héten, most is eggyel több góllal nyert az AQUA, mint a hazai mérkőzésén. Szép volt! Így tovább serdülők!

Éder Zsolt edző nyilatkozata: Nagykanizsán a szokásosnál keskenyebb pálya minden csapat számára sajátossá, és szokatlanul nehézzé teszi a mérkőzést. Számítottunk is erre, ezért az elmúlt héten így gyakoroltunk! Az eredmény igazolta a munkánkat! A mai mérkőzés teljesen rendben volt! A mérkőzés kulcsa a fegyelmezett védekezés volt, amelyben a második negyedtől egészen kimagaslót nyújtottunk, kiváló kapusteljesítmény mellett. Sikerült elbizonytalanítani a nagy elszántsággal, és erőszakosan játszó kanizsaiakat. Távoli lövésekkel és ejtésekkel támadásban is jól vizsgáztunk. Gratulálok a csapatnak!

 

 

Eredmények:

 

Gyermek (U15):

Kanizsa VSE –  AQUA SE Nyíregyháza    12 – 10  (4-2, 4-3, 2-2, 2-3)

AQUA SE: Kalocsay K. – Koncz I. 2, BLAZSÁN Á. 1, STUMPF M. 3, – Muri N., Kocsis B. 1, KOI Sz. 3,

Csere: Nemes B., Nemes N., Dankó B., Valik-Jámbor B., Gyurecskó T., Benkő Cs., Korodi A.,

VENCZEL M. (kapus)

 

Ifjúsági (U19):

Kanizsa VSE –  AQUA SE Nyíregyháza    15 – 3  (5-0, 1-1, 3-2, 6-0)

AQUA SE: PATIKÁS D. – Virág B., Nemes N., Kusnyér Á. 1 - Himics P., Kóth Á., KOI G. 2,

CSERE: Bodnár B., Tomori D., Radóczi S., Gnándt B., Stumpf M., Koncz I.

 

Serdülő (U17):

Kanizsa VSE –  AQUA SE Nyíregyháza    6 – 12  (3-4, 0-3, 2-2, 1-3)

AQUA SE: PATIKÁS D. – TOMORI D. 2, TÉGEL Á. 4, Himics P. – MURI N. 3, Jávor E. 1, Udvarhelyi M.

Csere: Radóczi S., Horváth Z. 1, Gnándt B., BLAZSÁN Á. 1, Kusnyér Á., Lizák D., Venczel M. (kapus)

További helyi hírek