2024. december 3. kedd, Ferenc, Olívia nap van. Holnap Barbara, Borbála nap lesz.

AQUA SE - Folytatódtak a küzdelmek

Vasárnap, keleti rangadón fogadta az AQUA SE Nyíregyháza fiú Országos A2 Bajnokságban szereplő utánpótlása a debreceni Cívis Póló VSE csapatát. A jelenlegi helyezések alapján érdekes mérkőzésekre számíthattak a nézők. Az U14-es csapatnak három negyednyi pazar játék elegendő volt a magabiztos sikerhez, az U16-os, és U18-as csapat ezúttal vesztesen hagyta el a medencét. A második meccsen az AQUA SE U14-es csapata volt érdekelt. Nagyszerűen játszott a gyerek csapat. Remek védekezéssel, szép gólokat lőve, fokozatosan lépett el riválisától, 5:2 után valósággal állva hagyta ellenfelét, és a végén kicsit kiengedve is nagy gólarányú győzelmet aratott.

 

Éder Zsolt, a gyermek csapat edzőjének nyilatkozata:

-   Győzelemre készültünk, ehhez igazítottuk az elmúlt két hét felkészülését. Tudtuk, hogy a sikerhez nem elég a pillanatnyi helyezés a tabellán, a meccset meg is kell nyerni. Ezzel indultunk harcba ezen a „keleti-derbin”. A taktikánk működött: jól semlegesítettük az ellenfél legjobbjait, hatékonyak voltak a megúszásaink, a távoli lövéseink, a védekezésben pedig egészen kimagaslót nyújtottunk három negyeden keresztül. 14:2 után már nem koncentráltunk eléggé, …ami azért nem nagyon tetszett. Játéktudásban akkor lépünk majd egy szinttel feljebb, ha végig tudunk összpontosítani. Mindenesetre gratulálok a csapatnak! Örömöt szereztünk a szurkolóinknak!

 

Az U18-asok játszották az első mérkőzést. A Debrecen – mint később kiderült - nehéz falatnak bizonyult, a vártnál biztosabban nyert, a mai napon tudásuk alatt játszó Nyíregyháziakkal szemben. A játéknap utolsó mérkőzésén az U16-osok ugrottak vízbe.  Az első félidő szoros eredményt hozott, de ezt követően elfáradt az AQUA, így - a következő két simán elvesztett negyeddel - nem volt esély a győzelemre.

 

Hatvani Péter vízilabda szakedző értékelése:

-   Minden évben novemberben jön egy hullámvölgy. Ez már tapasztalat. Az ifi mérkőzésen semmi sem jött össze és a szerencse is elpártolt tőlünk hol a blokkokról bepattanó labdákkal volt problémánk hol a bejátszásaink pontatlansága okozott gondot. A mérkőzés végén átálltunk egy kockázatos taktikára, ami most nem jött be. Nem gondolom azt, hogy ekkora különbség van a két csapat között.  A serdülők a mérkőzés végére elfáradtak, de jól tartottuk magunkat. Itt sem érzem a nagy különbséget, hiszen az ellenfélnél 2 játékos vitte a hátán a csapatot és lőtte a góljaik 99%-át. Vereség és vereség között is van különbség. Most annak ellenére, hogy kikaptunk mentünk előre nem játszottunk olyan rosszul. Vasárnap utazunk Szentesre, ahol nagyon nehéz dolgunk lesz és kemény mérkőzésre számítok.

 

 

Eredmények:

Ifjúsági (U18):

AQUA SE Nyíregyháza – Cívis Póló VSE  7 – 17   (2-3, 1-5, 2-4, 2-5)

AQUA SE: Haraszti V. – Petróczi Á. 1, Dorogi L. 1, Rudik Zs. 1, - Székely Á., Tolnai D., RADÓCZI B. 4,

CSERE: Virág B., Tilistyák B., Varga S., Tilki D.,

 

Gyermek (U14):

AQUA SE Nyíregyháza – Cívis Póló VSE  17 – 8   (4-1, 5-1, 4-0, 4-6)

AQUA SE: UDVARHELYI M. – KUSNYÉR Á. 4, Bíró D., Himics P. 3 – MURI N. 2, JÁVOR E.2, SIMON D. 4,

Csere:, Radóczi S., Koi Sz., Tári R., Rácz B. 1, Blazsán Á. 1, Kocsis B., Nemes B., Korodi A. (kapus)

 

Serdülő (U16):

AQUA SE Nyíregyháza – Cívis Póló VSE  8 – 15   (2-3, 2-2, 3-5, 1-5)

AQUA SE: Szedlár Sz. – Varga S. 1, TILKI D. 1, Simon D.  – Tégel Á., KÓTH Á. 2, TolnaiD. 3

Csere:, Jávor E., HIMICS P. 1, Tomori D.1, Horváth A., Gnándt B.

 

 

ÉK-i Területi Gyermek I. Bajnokság

 

Szombaton, Miskolcon lejátszották a Területi Bajnokság 2. fordulóját a gyermek I. korcsoportban. Az AQUA SE két kiadós vereséget szenvedett.

 

Éder Zsolt, edző nyilatkozata:

-   A területi bajnokság számunkra eddig a játéklehetőségről szólt, egyrészt a lánycsapat oszlopos tagjai, valamint az országos csapatunkban kevesebbet játszók kaptak itt további lehetőséget a felkészülésre, másrészt a vízilabdát hobbiként űzők. Ellenfeleink viszont itt is a legjobbjaikkal versenyeznek: a Miskolc országos A1-es fiúcsapata, és a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergő nevével fémjelzett és menedzselt gödöllői MATE más szintet képvisel. Az eredmény önmagáért beszél. Kénytelenek leszünk mi is ehhez alkalmazkodni.

 

PannErgy-MVLC Miskolc – AQUA SE Nyíregyháza  24 – 3   (7-0, 6-0, 5-2, 6-1)

AQUA SE: Dávida K. – Nemes B., Horváth Z., SZÉKELY L. 1 – Simon L., Potor V., Nemes N. 1,

CSERE: VASS B. 1, Koncz I., Valik-Jámbor B., Halász-Holik B., Gyurecskó T., Kokas Á., Heé L., Benkő Cs. Korodi A. (kapus)

 

AQUA SE Nyíregyháza – MATE-GEAC MSA        4 – 28   (1-4, 0-8, 3-8, 0-8)

AQUA SE: Dávida K. – Nemes B., Horváth Z., Székely L. – SIMON L. 2, POTOR V. 1, Nemes N.,

CSERE: VASS B. 1, Koncz I., Valik-Jámbor B., Halász-Holik B., Gyurecskó T., Kokas Á., Heé L., Benkő Cs. Korodi A. (kapus)

 

 

További helyi hírek