2024. március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna nap van. Holnap Auguszta nap lesz.

Átlagosan harminc millió forint szükséges lakásvásárlásához

Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint. A vizsgálatba bevont megyeszékhelyek közül az idén Békéscsabán vásárolható a legnagyobb alapterületű, 94 négyzetméteres használt lakás 30 millió forintból. Békés megye székhelye, és a korábbi csúcstartó, Miskolc között csekély, mindössze 2 négyzetméter a különbség a keretösszegből elérhető ingatlan méretét nézve.

 

A fővárossal összehasonlítva azonban jelentősebb a különbség, Budapesten - kerülettől függően - csak harmadekkora otthonra futja ekkora összegből. A vidéki nagyvárosok közül a debreceni lakásvásárlók kaphatják a legkisebb méretű ingatlant 30 millióért, nekik az idén be kell érniük egy 41 négyzetméteres használt lakással.  A közlemény szerint ugyanakkor általában az jellemző, hogy az ország keleti felén kedvezőbb kilátásokkal számolhatnak a vásárlók, hiszen átlagosan ezeken a területeken akár 70 négyzetméteres lakást is vehetnek annyiért, mint a nyugati vevők.

 

 A vidéki megyeszékhelyek közül a családi házaknál Szeged a legdrágább, itt 30 millió forint mindössze egy 45 négyzetméter nagyságú ingatlanra elegendő, míg 2020-ban 20 millió forintért még 80 négyzetméterest lehetetett kapni. A fővárosban sem elképzelhetetlen házat vásárolni ezért az összegért, bár tény, hogy a gyakorlatban kiváló időzítés és nagy szerencse kell hozzá.

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -

További belföldi hírek