2024. október 22. kedd, Előd nap van. Holnap Gyöngyi nap lesz.

Bicaj-ricsaj országos döntő Nyíregyházán

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság június 4-én és 5-én Nyíregyházán, a Kis Vakond Gyermektáborban rendezte meg a Bicaj-ricsaj közlekedési csapatverseny országos döntőjét. A kétnapos versenyen az egész ország területéről 9 csapatban összesen 36 általános iskolai tanuló vett részt. A megmérettetés célja a gyerekek közlekedésbiztonságának fokozása, közlekedési ismeretük bővítése, valamint kerékpáros ügyességi tudásuk fejlesztése volt. A teljesítendő feladatok között elméleti és gyakorlati versenyszámok szerepeltek, illetve játékos, szórakoztató feladatok is a megmérettetés részét képezték‼️

 

Idén ismét nagy sikert aratott a diákok körében a vízibiciklis ügyességi feladat, mely szintén a verseny részét képezte. Az első három helyezést elért csapat tagjai éremben, oklevélben, és ajándékutalványban részesültek. Az eredményhirdetést követően valamennyi résztvevő diák a közlekedésben hasznosítható ajándékokkal térhetett haza‼️

 

I. helyezett csapat: Veszélyes Elemek, Abony

Felkészítő tanár: Farády Csilla

Csapattagok: Zsákai Sámuel, Varga Dzsenifer, Szekeres Vivien, Csáki Gréta

 

II. helyezett csapat: Happy Bikers, Debrecen

Felkészítő tanár: Pántyáné Karancsi Ilona

Csapattagok: Hajdó Ajna, Kerekes Dániel, Erdődi Szilárd, Nagy Rudolf

 

III. helyezett csapat: Forogjon az a kerék, Abony

Felkészítő tanár: Tóthné Kocsis Ildikó

Csapattagok: Szekeres Bernadett, Kökény Mihály, Juhász Jázmin, Kocsis Ádám

 

 

- SzSzBVRFK -

További helyi hírek