
Március első napján szervezte meg a komoly hagyománnyal rendelkező „Szövetség Kupa” elnevezésű rendezvényét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Területi Igazgatósága. A Filo Focicsarnokban rendezett, tavasz indító kispályás tornán a vármegyei amatőr labdarúgásban tevékenykedők alkottak csapatokat és mérkőztek meg egymással.
Idén a címvédő Játékvezetők csapata kimagaslott a mezőnyből és hibátlan teljesítménnyel végeztek az élen az országos Sípmester Fesztivál elmúlt két kiírásában is komoly eredményeket (első és ötödik hely) felmutató sporik. Mögöttük azonban kiegyenlített volt a mezőny, és a szoros mérkőzéseken csupán nüanszok döntöttek egyik vagy másik csapat javára. A tornán minden együttes szerzett pontot, az első alkalommal résztvevő Rendőrség csapata is csupán rosszabb gólkülönbsége miatt végzett az ötödik helyen.
A végig rendkívül sportszerű hangulatban zajló kupát egy baráti beszélgetéssel egybekötött ebéd zárta, a díjakat pedig az MLSZ vármegyei társadalmi elnöke, Dr. Szalacsi Árpád adta át a díjazottaknak.