2026. február 24. kedd, Szökőnap nap van. Holnap Mátyás nap lesz.

Csak büntetőkkel maradt alul az AQUA SE U15-es pólócsapata

A középszakasz második fordulójában hazai medencében fogadták az AQUA SE Nyíregyháza fiú csapatai az országos A2-es vízilabda utánpótlás bajnokságban a Fehérvár VSE együttesét. A három korosztályban kettőben szoros mérkőzésen - az egyiken büntetőkkel -, a harmadikban nagyobb különbségű vereség született. Az U15-ös csapat izgalmas mérkőzésen, döntetlent ért el, majd büntetőkkel kikapott. Az U17-eseket visszavetette a fél negyednyi emberhátrány, de így is visszajöttek a meccsbe, a vereséget azonban nem tudták elkerülni. A jórészt fiatalokkal felálló ifi csapat sem tudta megállítani a fehérváriakat, és vereséget szenvedett.

 

A Fehérvár elleni párharcokat az U17-esek kezdték. Kicsivel jobban kezdett az ellenfél, de látszott, hogy – ellentétben a múlt heti teljesítménnyel - ezúttal odateszi magát AQUA. Félidőben 4-5-re állt a mérkőzés, a vízben teljesen egyenrangú két fél küzdelmét láthatta a közönség. A harmadik negyedben a hazaiak ellen brutalitásért ítélt 4 perces kiállítás, és az ezzel járó büntető sajnos eldöntötte a mérkőzést. A hatgólos hátrányból ugyan nagy akarással mínusz kettőre még feljött az AQUA, de a hátralévő 1 perc kényszerű kockáztatásai ezúttal nem sikerültek, csak növelték a különbséget.

 

Éder Zsolt edző nyilatkozata:

-   Ma jól küzdöttünk, és helyenként jól is játszottunk! Az első félidő teljesen rendben volt a védekezést tekintve. A támadásokból viszont hiányzott a kellő pontosság. A helyzeteink megvoltak. Sajnos a második félidőben, a megítélt 4 perces hátrány elvette a győzelmi reményeinket, de a csapatot dicséri, hogy az utolsó percre felzárkóztunk, és reálissá vált a pontszerzés. Kockáztatnunk kellett a kapus kihozatalával, ami most nem jött be. Gratulálok a csapatomnak!

 

Az AQUA U15-ös csapata kiegyenlített mérkőzést játszott. Jól kezdett az együttes, de a megszerzett kétgólos előnyt hamar kiegyenlítette a szervezetten játszó Fehérvár. A második negyedben megint kettővel mentek a hazaiak, és uralták a mérkőzést, de a harmadikban fordult a helyzet, ismét egyenlő lett az állás. Az utolsó negyedben sem bírt egymással a két csapat, bár a nyírségieknek megvoltak a lehetőségeik a győzelemre, annak ellenére is, hogy a végjátékban edzőjét vesztette piros lap miatt. A büntetőpárbaj második körében ezzel együtt egy gólra volt a győzelemhez, de kimaradt a büntető, majd kimaradt a következő is, miközben a fehérváriak mindkettőt értékesítették. Izgalmas meccs volt, de kár érte!

 

Urbin Tibor vízilabda szakedző értékelése:

  Gratulálok a csapatnak, küzdeni tudásból, elszántságból ötös, helyzet kihasználásból, jó döntések meghozatalából négyest kapna, én egy hármast érdemlek, mivel butaságot csináltam, de a mai játékvezetés kettes alá!

 

Az U19-esek mai játékoskeretének fele a serdülő-, egy pedig a gyermek csapatból került ki. Meglátszott a játék dinamikáján. Az ellenfél erőteljes játéka hatékony volt mind mezőnyben, mind centerben. Centergólok, büntetők, előnygólok, ahogy ilyen esetben lenni szokott. Az AQUA próbálta tartani az ellenfelet, de ez ma nem sikerült. Örvendetes viszont, hogy a fiatalabbak közül többen is gólt szereztek.


Hatvani Péter vízilabda szakedző értékelése:

 Gyorsan kellett összerakni a keretet a meccs előtt kb. 2 órával a betegségek és egy eltiltás miatt. Ez érződött is a meccsen. Látszott az, hogy az ellenfél tavaly még az A1-es bajnokságban játszott és a tapasztalatokat hozták magukkal. A 10 lőtt gól tűrhető a kapott gólok száma viszont nagyon nem jó. A serdülőknek fel kell venni az ifi mezőny ritmusát és tapasztalatot szerezni, mert a következő évben már az ifi bajnokságban szerepelnek majd. Tapasztalat szerzésre jó meccs volt mert egy erős ellenfél ellen játszottunk. Gratulálok a Fehérvárnak.

 

Eredmények:

 

Serdülő (U17):

AQUA SE Nyíregyháza  –  Fehérvár VSE             11 – 16  (1-2, 3-3, 3-7, 4-4)

AQUA SE: PATIKÁS D. – Tomori D., Jávor E. 1, Tilki D. 2 – MURI N. 1, HORVÁTH Z. 1, Udvarhelyi M. 1

Csere: HIMICS P. 2, KUSNYÉR Á. 2, Szupkay-Papp Sz., Radóczi S. 1, Tári R., Lizák D.

 

 

Gyermek (U15):

AQUA SE Nyíregyháza  –  Fehérvár VSE             17 – 18   (3-3, 4-2, 4-6, 2-2, büntetőkkel: 4-5)

AQUA SE: Kalocsay K. – BÍRÓ D. 5, Nemes B. 1, STUMPF M. 4, – KOI Sz 1., Koncz I. 1, MURI N. 3,

Csere: BLAZSÁN Á. 1, Kocsis B., Vass B., Valik-Jámbor B. 1, VENCZEL M. (kapus)

 

 

Ifjúsági (U19):

AQUA SE Nyíregyháza  –  Fehérvár VSE             10 – 21 (2-7, 2-3, 2-6, 4-5)

AQUA SE: Haraszti V. – Kóth Á., SZÉKELY Á. 4, Himics P. 1, - Tégel Á. 1, Kusnyér Á., DOROGI L. 2,

CSERE: Tilistyák B., Szupkay-Papp Sz. 1, Bodnár B., Horváth Z., Koncz I. 1, Patikás D. (kapus)

További helyi hírek