VR-repülés, MI-támogatott szakválasztás, programkavalkád és izgalmas nyeremények - a Nyíregyházi Egyetem az eddigi leglátványosabb és legnagyobb standján mutatja be képzéseit, Magyarország első számú pályaválasztási rendezvényén. A 25. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást január 9. és 11. között a budapesti Hungexpo 20 000 négyzetméteres területén rendezik meg. Az oktatási piac legrangosabb hazai eseményére 18 országból 200 kiállító érkezik.
A Nyíregyházi Egyetem a nagy múltú pedagógusképzéstől a repülőmérnök szakig, minden továbbtanulási lehetőséget felsorakoztat a döntés előtt álló fiataloknak. A szakválasztásban mesterséges intelligencia program, a szárnyalásban VR-repülőgép szimulátor segíti majd a látogatókat. Az NYE standjának programjait az egyedülálló LEGO® Education Innovation Studio is erősíti, a helyszínen berendezett kreatív műhelyben kedvükre kockázhatnak az érdeklődők, akiket ajándékok és nyeremények is várnak. A Cheerleaderek idén is kiugró produkcióval készülnek, a torna, az akrobatika és a tánc elemeit ötvöző műsorukat a nagyszínpadon is láthatja a közönség. A háromnapos expo célja, hogy a felsőoktatással kapcsolatos valamennyi kérdésre választ adjon. Éppen ezért a kiállítást szakmai rendezvények is kísérik, az Educatio+ szakmai konferencián Dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke is bemutatja majd a régió egyik legjelentősebb oktatási központját és jövőbeni céljait. Az intézmény a tradíció és az innováció egységét képviseli, minőségi oktatási környezetet biztosítva hazánk egyik legszebb kampuszán.