2020. július 5. vasárnap, Emese, Sarolta nap van. Holnap Csaba nap lesz.

Egyelőre nem indulnak újra a jogosítványhoz szükséges elsősegélyvizsgák

Hétfőn újraindultak vidéken a közlekedési vizsgák, ám aki elsősegélynyújtó vizsgát szeretne tenni, annak még várnia kell. Gurály Edinát, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóját kérdeztük a részletekről. aki elmondta: a karitatív szervezet felelős döntésének az az oka, hogy a gyakorlatok jellegéből adódóan elkerülhetetlen a közeli, személyes kontaktus, illetve jónéhányat nem lehet végrehajtani a kötelezően előírt védőfelszerelésben.

 

A jogosítvány megszerzésének elengedhetetlen része a szabályos elősegélynyújtásban való jártasságot tanúsító vizsga, amelynek szigorúságán a jelentősége miatt most sem lehet lazítani, viszont nem lehet a fertőződés kockázata nélkül lebonyolítani, nemcsak a személyes kontakt, hanem az ambubaba miatt sem. Gurály Edina elmondta: jelenleg is dolgoznak azon, hogy valamilyen formában megoldhatóak legyenek a vizsgák. Arra kérte az érintetteket, hogy folyamatosan figyeljék a Vöröskereszt honlapját vagy közösségi oldalát a friss információkért. (fotó: illusztráció)

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -

További helyi hírek