Ejtőernyős ugrást hajtottak végre hétfőn a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport magyar, olasz és török katonái a nyíregyházi repülőtéren az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlaton - írta a honvedelem.hu. Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság vezetője azt mondta, hogy a többnemzeti harcászati légi deszant úgynevezett "mélységben lévő" objektumot foglalt el és biztosította a beérkező földi oszlop számára. A parancsnok hozzátette: a NATO-harccsoport részvételével folyó műveletben a kijelölt alegység átcsoportosítást hajtott végre Újmajorból, amelynek része volt az ejtőernyős ugrás is. A behívott tartalékos erők, valamint a török század biztosította az úgynevezett dobási és érkezési zónát, ahova az olasz ejtőernyősök érkeztek.
"Összfegyvernemi szempontból az ejtőernyősök különlegesen képzett, könnyűlövész katonák, akik mind fizikailag, mind lelkileg felkészültek a feladatra, hogy nem teherautón, vagy harcjárművön, hanem légi úton jutnak el a célhoz. Mivel gyakran éjszaka ugranak, a precizitás alapvető fontosságú, hiszen a legkisebb hiba is súlyos sérülést okozhat. A dobás után felszerelésükkel együtt kell összegyűlniük az összpontosítási körletben, a valós feladatvégrehajtás pedig gyakran csak komoly távolságok megtételét követően kezdődik" - ismertette a dandártábornok a honvedelem.hu cikke szerint. (fotó: Somogyi András főtörzsőrmester - honvedelem.hu)
- MTI -