2024. április 19. péntek, Emma nap van. Holnap Konrád, Tivadar nap lesz.

Ezek voltak a legnépszerűbb keresztnevek 2022-ben

Nyilvánosságra hozta a Belügyminisztérium a 2022-es évben legtöbbet adott utónevek listáját.

 

Az adatokból az derül ki, hogy nagy változás történt a legnépszerűbb utónevek rangsorában a kislányok és a kisfiúk körében is, mely szinte évek óta változatlanok voltak – írja a Pénzcentrum. 2021-ben még a Levente, a Máté és a Dominik, illetve a Hanna, a Zoé és az Anna utónevet adták leggyakrabban a szülők újszülött gyermekeiknek. 2022-ben az első helyet a fiúk körében már a Dominik foglalta el, második helyre feljött az Olivér, a Levente pedig a harmadik helyre csúszott.

 

A lányoknál az Olívia tör előre, és újra népszerűbb az Alíz, Izabella, Kamilla és Flóra név is. Kevesebb kislány kapja viszont évről évre a Zsófia, Boglárka, Lili, Lilien, Nóra neveket. A korábbi évek favoritjai, mint a Maja, Fanni és Jázmin szintén kikopni látszanak a népszerűségi versenyből.

 

A lányok esetében a legnagyobb változás, hogy az Anna név lecsúszott a dobogóról. Megőrizte azonban első helyét a Hanna, második helyre feljött a 2021-ben még negyedik Léna, harmadik lett Zoé. A fiúnevek top 10-es listájából 2022-ben kikerült a Dániel, mely 2021-ben 8. volt, tavaly viszont már csak 12. Bekerült új névként a Milán, mely már 2021-ben 11. lett. A lányok körében kiszorult a 2021-ben 9. és 10. helyen végző Lilien és Lara, utóbbi tavaly a 12., előbbi pedig a 17. helyet szerezte meg. A fiúneveknél egyre népszerűbb a Dominik, Olivér és Zsombor név. Viszont olyan korábban nagy népszerűségnek örvendő nevek, mint a Noel, Dániel, Zalán, Ádám, Dávid, Benett, Áron, Balázs vagy Márk veszítettek a varázsukból.

 

- InfoStart -

További helyi hírek