
Még tart a vihar okozta károk felszámolása országszerte; szerdán délutánig 10 551 bejelentés érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiba, és még mintegy 8 ezer helyen nem volt áram - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A bejelentett károk közül addigra több mint 6 ezret már felszámoltak a tűzoltóegységek. A vihar által kevésbé érintett vármegyékből átcsoportosított 88 tűzoltó Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében folyamatosan dolgozik a károk felszámolásán. Szintén egész nap részt vett a helyi egységek munkájában a Hajdú-Bihar vármegyébe átvezényelt 44 tűzoltótiszt-helyettes.
A vármegyei katasztrófavédelem közölte, a hétfőn és kedden délután, viharos széllel és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett vihar mintegy 160 településen több mint ötszáz ingatlanban okozott károkat Szabolcs-Szatmár-Beregben. A szél fákat döntött ki, faágakat szakított le, házak tetejét rongálta meg, az özönvízszerű esővíz pedig pincéket árasztott el. A kettéhasadt fák vasúti sínekre, kerítésekre és házakra dőltek, illetve épület előtt parkoló járműre is ráborultak. Több helyen az épületek tetejéről szinte egyben tépte le a szél a lemezborítást. Hétfő délutántól szerda délig közel nyolcszáz bejelentés érkezett a vármegyei fő- és műveletirányító ügyeletre, ez idő alatt közel ötszáz tűzoltói beavatkozás történt - ismertette a katasztrófavédelem. A kárfelszámolásokon több száz ember dolgozott, köztük a szolgálatban lévő hivatásos állományon kívül több önkormányzati és önkéntes tűzoltóság, illetve tizenhárom önkéntes mentőszervezet tagjai. A településeken több mint ötszáz ingatlanban okozott kisebb-nagyobb mértékben károkat a vihar megyeszerte, kiemelten Vásárosnamény közigazgatási területén - közölték, hozzátéve, a helyreállítás jelenleg is nagy erőkkel folyik.
Fotó: Sz-Sz-B vármegyei Katasztrófavédelem
- MTI -