2020. november 25. szerda, Katalin nap van. Holnap Virág nap lesz.

Folytatódik a zöldítés

Az idén is folytatódik a dr. Kovács Ferenc polgármester által kezdeményezett nagyszabású fásítási program. A napokban újabb 70 facsemetét ültettek el a Tüzér utcán, egészen a Kállói úti körforgalomig. A faültetésen jelen volt, és személyesen is segédkezett a fák elhelyezésében dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere és Dicső Péter, a Nyírvv Nonprofit Kft. közterület-kezelési igazgatója.

 

A városüzemeltető társaság munkatársai 70 kislevelű kőrist ültettek csütörtökön, de a munka ezzel nem ért véget. A fásítási programról dr. Ulrich Attila alpolgármester a Kelet-Magyarországnak azt mondta, a projekt körülbelül négy éve indult, és nem csupán az önkormányzat forrásait veszi igénybe, hanem a zöldítést több vállalkozás is segíti a felajánlásaival. Hozzátette: az ősszel folytatják a faültetést, a következő hetekben a mostaniakkal együtt hozzávetőleg 250 fát ültetnek el a megyeszékhely különböző pontjain. Az elmúlt években több mint 10 ezer fát és cserjét ajánlottak fel, és ültettek el a lakosok, valamint a városüzemeltető munkatársai a város különböző pontjain. (fotó: Sipeki Péter)

 

- KM -

További helyi hírek