2025. július 3. csütörtök, Kornél, Soma nap van. Holnap Ulrik nap lesz.

Fontos lenne, hogy minél több gyermek kapja meg a Covid-19 elleni oltást

2021. december közepétől elérhetővé vált az 5-11 éves gyermekek körében is a Covid-19 elleni oltás. A vakcina a bizonytalannal szemben a biztos védelmet jelenti. Éppen ezért nagyon fontos lenne, ha minél többen élnének a védőoltás adta lehetőséggel – emelte ki rádiónknak Dr. Dicső Ferenc, a Nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2021 decemberében nagyon nagy volt az oltakozási kedv a gyermekek körében, ami sajnos január első heteire már nem jellemző – fejezte ki sajnálatát Dr. Dicső Ferenc, majd hozzátette: - a védőoltások a gyermekek, ezen belül az 5–11 éves korosztály esetében is elsősorban a betegség súlyos lefolyását, az inzulinfüggő cukorbetegséget és a sokszervi gyulladás kialakulását akadályozzák meg.

 

Fontos lenne, ha a szülők élnének a lehetőséggel, és minél több gyermek megkaphatná a vakcinát, amely a kijelölt kórházi oltópontokon, illetve a vakcinát igénylő házi gyermekorvosoknál is elérhető.

 

A koronavírus mellett ősztől a gyerekek körében megjelent az RSV vírusfertőzés, a felsőlégúti betegségekért felelős kórokozó is, amely főként a kora- és újszülöttekre, valamint a csecsemőkre jelent nagy veszélyt, esetükben nagyobb eséllyel alakul ki a kislégutak súlyos gyulladása (bronchiolitis), vagy akár tüdőgyulladás is, mely akadályozza az oxigénfelvételt. Illetve voltak  influenza szerű megbetegedések is. Sajnos a Covid és az influenza tünetei gyermekkorban átfedik egymást. Ugyanakkor már előfordult olyan eset, amikor ez a két vírusfertőzés együtt jelent meg, ami a tünetek súlyosbodásához vezethet. Ezért lenne jó, ha az influenza elleni védőoltás lehetőségével is élnének a szülők, akiknek jó hír, hogy már létezik olyan influenza védőoltás a gyermekek számára, amely az orr nyílásba történő spricceléssel alkalmazható – emelte ki a főorvos.

 

- Megyei Sajtószolgálat -

További helyi hírek