2025. június 1. vasárnap, Tünde nap van. Holnap Anita, Kármen nap lesz.

Fontos megállapodás született

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Nyíregyházi Egyetem csütörtökön, a megállapodás célja, hogy hidat képezzen az egyetem a helyi vállalkozói közösség és a civil szféra között. A megállapodást Hárskuti János, a felsőoktatási intézmény elnöke, Pleschinger Gyula, az MKT elnöke és Mádi Zoltán, az MKT vármegyei szervezetének elnöke látta el kézjegyével.

 

Az együttműködési megállapodás aláírásán Pleschinger Gyula emlékeztetett, a mintegy három és fél ezer tagot számláló, a magyar közgazdák legrégebbi, legjelentősebb szervezeteként számon tartott társaság Nyíregyházán tartotta első vidéki konferenciáját 1935. november 10-én, ott alakult meg az MKT egyik első vidéki fiókszervezete, illetve a szabolcsi megyeszékhely eddig három alkalommal adott helyszínt a közgazdász-vándorgyűléseknek. A közlemény szerint az MKT az országos felsőoktatási intézmények közül harmadikként a Nyíregyházi Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, amelynek célja az egyetem és a társaság reputációjának erősítése, emellett a társaság szeretne hidat képezni az egyetem, a helyi vállalkozói közösség és a civil szféra között.

 

Ennek érdekében az MKT a jövőben rangos konferenciák és szakmai előadások szervezését vállalja a Nyíregyházi Egyetemen, rendezvényein szereplési lehetőséget ad az egyetem oktatóinak, kutatóinak. Az egyetem pedig túl azon, hogy otthont ad a rendezvényeknek, segíti egy MKT-s hallgatói ifjúsági szervezet megalakítását és működését - olvasható a közleményben.

 

- MTi -

További helyi hírek

2025.05.29 Cigi az IC-n