2024. október 23. szerda, Gyöngyi nap van. Holnap Salamon nap lesz.

Idei első hazai mérkőzéseit játszották az AQUA SE Országos csapatai

Idei első hazai mérkőzéseit játszották az AQUA SE Országos csapatai.

Hazai környezetben folytatódott az Országos Utánpótlás bajnokság az A2 osztály Keleti csoportjában. Az AQUA SE Nyíregyháza csapata a csoportban erősnek számító Ceglédi VSE-t látta vendégül az Nyíregyházi Városi Uszodában.

- A gyermek csapat a múlt hetinél kissé bátrabb támadó játékkal szenvedett ismét vereséget. Megvolt a lehetőségünk egy tisztes eredmény elérésére. Adódtak lehetőségeink, de elhamarkodott döntések miatt ezek a helyzetek rendre kimaradtak. Ugyanakkor voltak ügyes megoldásaink. Továbbra is alapvető – egyben a végeredményt is döntően meghatározó – feladatunk, hogy a védekezésben, és a passzokban ne kövessünk el elemi hibákat. A bajnokság 4 kiemelkedő csapata közül kettőn túl vagyunk. A gyermek csapat ezen a játéknapon bátrabb támadó játékot mutatott azonban nem sikerült a bravúr. Töretlenül készülünk a következő ellenfelekre. Gratulálok a Ceglédieknek! - mondta Éder Zsolt a gyermek csapat edzője.

- A serdülőknél az első félidőre még egy gólos előnnyel mehettek a hazaiak, azonban a végjátékot a ceglédiek bírták jobban és így 13-9-es vereséget szenvedtek a nyíregyházi serdülők.

- Az ifjúsági mérkőzéssel zárult a forduló, ahol a mérkőzés vége 14-5 lett a vendégeknek.

Azt gondolom van feladatunk bőven. A védekezésünket nagyon gyorsan rendbe kell raknunk az ifiknél és a serdülőknél is. Tíz gól alatt kell tartanunk a következőkben az ellenfeleinket. A támadó játékunk is elég döcögős. Igaz, most több gólt lőtt a serdülő csapat mint múlthéten, azonban az ifi meccsen nem igazán jöttek össze a dolgok. Ki kell javítani ezeket a hibáinkat. Dolgozunk és készülünk az Oázis elleni mérkőzésünkre. - mondta Hatvani Péter a serdülő/ifi csapat edzője.

Vasárnap Budapestre utaznak a nyíregyházi vízilabdások ahol az OÁZIS csapata lesz az ellenfél

 

- Aqua SE -

További helyi hírek