2024. július 22. hétfő, Magdolna nap van. Holnap Lenke nap lesz.

Ifjúsági csere Rzeszówban

A Mustárház fiataljai ismét Erasmus+ nemzetközi ifjúsági cserén jártak lengyelországi testvérvárosunkban, Rzeszówban.

 

A Mustárház és a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda öt tagja szeptember 10-16. között Erasmus+ ifjúsági cserén vett részt Lengyelországban. A Nyíregyháza testvérvárosában, Rzeszówban szervezett projekt témája a fotózás volt. A résztvevő lengyel, grúz és magyar fiatalok a hét folyamán előadások és gyakorlati feladatok során sajátíthatták el, hogyan lehet jó fényképeket készíteni. Ezt a tudást felhasználva olyan fotókat alkottak, melyeken különböző társadalmi problémákra hívták fel a figyelmet, majd az utolsó napon egy kiállítást készítettek belőlük. A fotózáson túl tanulhattak egymás kultúrájáról is a foglalkozások között megszervezett „nemzetközi kávészünet” során és maradt idő a város felfedezésére is, többek között részt vehettek egy interaktív várostörténeti előadáson.

 

- Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda -

További helyi hírek