2025. július 29. kedd, Flóra, Márta nap van. Holnap Judit, Xénia nap lesz.

Indul az új adategyeztetési kampány

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgép-adataik alapján idén átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra - közölte a hivatal. A közlemény alapján a NAV februárban indította útjára az első digitális adategyeztetéseket, amely lehetőséget biztosít az adózók számára, hogy kijavítsák a hibákat és elkerüljék a szankciókat. A július végén induló adategyeztetésben a NAV azokat az adózókat szólítja meg, akik értékesítéseik összesített értéke alapján vélhetően nem megfelelő gyakorisággal nyújtják be áfabevallásaikat.

 

Kifejtették, hogy akik a NAV által nyomon követett értékesítéseik szerint átlépték az éves áfabevallásra jogosító értékhatárt, és mégsem tértek át a negyedéves vagy havi bevallásra, most még büntetés nélkül javíthatják adataikat vagy pótolhatják kötelezettségeiket. A közlemény szerint az adategyeztetés könnyen és gyorsan elvégezhető a NAV Ügyfélportálján, elmulasztása azonban súlyos következményekkel jár: aki 15 napon belül nem végzi el, az nemcsak 300 ezer forintos mulasztási bírságra, hanem egy jóval időigényesebb és megterhelőbb revízióra számíthat.

 

- MTI -

További belföldi hírek