2024. április 19. péntek, Emma nap van. Holnap Konrád, Tivadar nap lesz.

Ismét kiterjesztették a kamatstopot

Facebook-videóval jelentkezett Nagy Márton kedden, amelyből kiderül, hogy bekerül a kamatsapka alá a a szabad felhasználású Diákhitel1 is. Mint mondta, a korábban a szankciós kamatfelár letörése, így a családok és a teljes foglalkoztatás megvédése érdekében vezette be a kormány a kamatstopot a lakossági hitelekre, amit aztán kiterjesztett a kkv szektorra is. A következő lépésben a kormány a drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgálta a Diákhitelek helyzetét.

 

"Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni. Ezzel több mint 100 ezren kerültek volna nehéz helyzetbe" - indokolta az új lépést a tárcavezető. Tehát a Diákhitel1 a rá is kiterjesztett kamatstop révén változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától. A Képzési Hitel és a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen lesz elérhető a felsőoktatásban tanulóknak.

 

A kamatstop újabb kiterjesztésével már 12-re nő azon intézkedések száma, amellyel a kormány a lakosságot és a vállalkozásokat segíti a szankciós inflációval és az elhibázott brüsszeli szankciók negatív hatásaival szemben.

 

- InfoStart -

További helyi hírek