2020. november 25. szerda, Katalin nap van. Holnap Virág nap lesz.

Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A megyei lakosság identitástudatának erősítésére nyert el több mint 800 millió forintos, száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata. A projekt a helyi közösségeket megszólító műhelymunkákat, konferenciákat, települési nagyrendezvényeket, és célzott médiamegjelenéseket is tartalmaz. A rendezvények közvetlenül 20 megyei településen valósulnak meg a következő években, de a projekt közvetve a megye egész lakosságát érinti.

 

A megyei önkormányzat online konferenciára invitálta a lakosságot. A Jövő Műhely elnevezésű találkozón a megyei identitástudat erősítéséről, annak eszközeiről is beszéltek az előadók. Elhangzott, az elkövetkezendő két évben a megye célja, hogy a közösségi önazonosságtudat, a lokálpatriotizmus belső értékként jelenjen meg a településeken. Emellett a MI „szabolcsiak”, „szatmáriak”, „beregiek” tudat erősödjön.

 

A tevékenységek a megye 20 településén és a megyeszékhelyen összpontosulnak, azonban a célközönség vonatkozásában mind a 229 településére, a megye teljes lakosságára fókuszálnak, hiszen a rendezvények minden lakos számára nyitottak. Közösségi identitást erősítő programokra a Területi- és Településfejlesztési Operatív Programok keretében összesen 263 projekt kapott támogatást, közel 23 milliárd forint összegben. A közösség erősítése fontos, hiszen az ember társas lényként ott érzi magát biztonságban, ahová kötődik, ahol otthon érzi magát.

 

- Kölcsey Televízió -

További helyi hírek