Idén is több tízmilliárd forint kárt előzött meg az országos jégkármérséklő rendszer. Az Agrárkamara közölte, az április 15. és szeptember 30. közötti védekezési szezonban 93 napon, összesen közel 188 ezer üzemórára kellett bekapcsolni a rendszert. A generátorok így a tavalyinál 6 százalékkal hosszabb ideig üzemeltek. A 169 napos védekezési szezonban minden második napon alakult ki jégveszélyes felhőzet hazánk felett, ebből 32 napon extrém módon jégveszélyesek voltak a zivatarok, ami közel kétszerese a tavalyinak. Az összegzés kitér arra is, hogy az idei védekezési időszakban a tavalyinál mintegy 60 százalékkal nagyobb területre, 47 ezer hektárra jelentettek jégkárt a gazdálkodók. Ez azonban lényegesen kisebb terület, mint 2017-ben, az utolsó évben, amikor még nem működött az országos rendszer, akkor másfélszer ekkora területre, 72 ezer hektárra érkezett jégkárbejelentés. Az év hátralévő részében a rendszer karbantartási munkálatait végzik el, felkészítve azt a következő, 2025 tavaszán induló védekezési szezonra.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében hetven darab talajgenerátor működik.
- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -