2020. július 5. vasárnap, Emese, Sarolta nap van. Holnap Csaba nap lesz.

Kormányinfo - Európa egyik legsikeresebb védekezése volt a magyar

Európai szinten az egyik legsikeresebbnek nevezte a koronavírus-járvány elleni magyarországi védekezést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfon. Olaszországgal és más nyugat-európai országokkal is összehasonlítva Magyarország ugyanazokat az intézkedéseket az első fertőzés megtapasztalását követően lényegesen korábban hozta meg, ennek köszönhető, hogy "a magyar számok lényegesen jobbak" - mondta a tárcavezető. Közölte: a kormány jövő kedden nyújtja be az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amelyben kéri a rendkívüli jogrend megszüntetéséről és a járványügyi készültség fenntartásáról szóló döntés meghozatalát. A veszélyhelyzet megszüntetésével minden rendeKivágáslet hatályát veszti, amit ebben az időszakban hoztak, így ahol szükséges, ott az Országgyűlés törvényben garantálhatja a járványügyben szükséges intézkedéseket.

 

Arról is beszélt, hogy a kormány felszámolja a tranzitzónákat, csak az ország határain kívül, külképviseleteken lehet menekültügyi kérelmet benyújtani. Gulyás Gergely közölte: az intézkedés végrehajtása folyamatban van, négy ember, aki idegenrendészeti őrizetben volt abban is marad, 280 embert pedig menekültügyi befogadóállomásra visznek. A Belügyminisztérium, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Igazságügyi Minisztériummal együttműködve megteszi a szükséges lépéseket - tette hozzá. A tranzitzóna olyan megoldás volt, amely megvédte Magyarország határait, és sajnálatos az Európai Bíróság ez ügyben hozott ítélete. Mivel Magyarország köteles betartani az ítéletet, nem tehet mást, mint hogy megszünteti a tranzitzónákat - mondta.

 

A gazdasági helyzetről azt mondta Gulyás Gergely, hogy összességében 173 ezer ember keres állást, de nem talált munkát. A közfoglalkoztatotti keretet 100 ezerrel megemelte a kormány, és a honvédségnél is várják az embereket. Az állami bértámogatás esetében 106 ezer emberre nyújtották be a támogatást. A beruházástámogatás fontos a munkavédelem miatt, és az a gazdasági növekedés biztosítása miatt is szükséges - tette hozzá. Gulyás Gergely az újabb uniós gazdaságélénkítő tervről azt mondta, hogy az unió hétéves költségvetéséhez (1100 milliárd euró) tenne hozzá 500 milliárd eurót a német-francia terv. A cél, hogy Magyarország nyerjen ezen a megegyezésen - tette hozzá. Alapvető kérdésekben még vita van, mivel ezt az összeget egyfajta hitelként kéne felvenni.

 

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy jövő héten kedden nyújtják be a 2021-es költségvetést, amelyet június végén, július elején fogadhat el a parlament. Szólt arról is: augusztus 15-ig 500 fő feletti nagyrendezvényeket nem lehet megtartani. A rendezvénytilalom jelenleg is fennáll, de a kormány ezt folyamatosan vizsgálja.

 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő megerősítette: az óvodák és bölcsődék vidéken május 25-től, míg Budapesten június 2-től visszatérnek a normál rendhez. A tanév végéig érvényben marad a digitális oktatás. Az intézményektől azt kérte, idén ne szervezzenek ballagásokat, évzárókat, ha mégis, akkor sokkal kisebb létszámban tegyék. Június 16-tól lehet napközis táborokat és ottalvós táborokat is szervezni.

 

- MTI/Origo -

További belföldi hírek