2025. május 10. szombat, Ármin, Pálma nap van. Holnap Ferenc nap lesz.

Medencében a legkisebbek

Az AQUA Sport Egyesület Nyíregyháza U10-es vízilabda csapata két mérkőzést játszott vasárnap az Észak- keleti Baby I-es bajnokságban. Az 1. csoport II. fordulóját, Debrecenben rendezték.

 

-       Első meccsünket az Eger II. Csapata ellen játszottuk. Magabiztos győzelemmel zárult ez a mérkőzés, sikerült olyan munkát végezniük a vízben, mind védekezésben és támadásban is a fiúknak, amit elvártam tőlük. Ez a magabiztos győzelem annyira tetszett a csapatnak, hogy a második meccsünkre kicsit el is bíztuk magunkat, amit nem lett volna szabad. Ezt már Debrecen fiataljai ellen vívtuk meg, ahol sorra követték egymást a hibáink. Ezeken próbálunk változtatni, mert tudom, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek, mint amit itt mutattunk a második meccsen. Ezekből a hibákból tanulva vágunk bele a további munkával teli hetekbe, amik várnak ránk az elkövetkezendő fordulóig. – mondta Rudik Máté a Baby csapat edzője

További helyi hírek