2025. május 9. péntek, Gergely nap van. Holnap Ármin, Pálma nap lesz.

Medencében az utánpótlás

Kiütéssel nyert az AQUA SE U15-ös csapata Sopronban, és gólaránnyal a csoportja élére került az országos A2 vízilabda bajnokság rájátszásában

 

Az ország másik végébe utazott vasárnap az AQUA SE Nyíregyháza fiú Országos A2 Bajnokság rájátszásában szereplő utánpótlása. A rájátszás második fordulóját rendezték Sopronban. Az A2 K-Ny. 4-8. csoportjában versenyző nyírségiek ellenfele ezúttal a Soproni VK gárdája volt. A gyermek csapat (U15) valósággal kiütötte ellenfelét (5-29), az ifjúságiak (U19) szoros meccsen vesztettek (8-5), a serdülők (U17) 3-3 után leblokkoltak, és kikaptak (13-4). Az AQUA SE gyermek csapata volt a főszereplője a következő U15-ös mérkőzésnek. Az elejétől erőt demonstrálva játszottak, számolatlanul lőtték a gólokat, és meg sem álltak 29-ig.

 

Éder Zsolt, a gyermek csapat edzője így látta az eseményeket: Győzelemre, és szoros mérkőzésre számítottam, de már a bemelegítésnél láttam, hogy ez nem az a csapat, amelyik megnehezíthetné a dolgunkat. Kértem a fiúkat, hogy ettől függetlenül vegyék komolyan a meccset, még akkor is, ha látható az erőfölényünk. Végig domináltunk, távol tartottuk ellenfelünket a kapunktól, a veszélytelen lövésekből rengeteg megúszásunk volt. Összességében jól koncentráltunk, csaknem minden játékosunknak sikerült gólt lőnie. Gratulálok a nagyarányú győzelemhez!

 

Az U17-esek másfél negyedig jól tartották magukat, sőt vezettek 2 góllal az esélyesebb soproniakkal szemben. Ezt követően érthetetlenül elbizonytalanodtak, zsinórban 10 gólt kaptak, ezzel el is vesztették a jól induló mérkőzést. Az U19-esek szoros meccset játszottak. Az utolsó negyed elejéig mindig felzárkóztak az ellenfélhez a feszült hangulatú mérkőzésen, annak ellenére is, hogy az AQUA kihagyott két büntetőt, és az emberelőnyös helyzetkihasználás sem ment. A végére fizikailag és fejben is elfáradt a csapat, az utolsó 3 találat a Soproné volt, és a győzelem is.

 

Hatvani Péter vízilabda szakedző véleménye:  A serdülő mérkőzésen nagyon jól kezdtünk. Már nagyon vártam ilyen kezdést, tudatosan játszottunk. Ezért érdekes és talán érthetetlen is az, hogy mi is történhetett a második félidőre. A lövéseink száma nagyon sok volt, ami jó, hiszen bátran vállalkoztunk. A minőség már hagy kivetni valót. Ezen nagyon dolgozni kell. Az ifi mérkőzés úgy indult tempóban ahogy a múltheti OSC elleni, sok volt a labdaváltás és gyors volt a játék. A támadásaink nagyon akadoztak a védekezés abból a szempontból jól működött, hogy 8 gólig jutott az ellenfelünk. Fel kell készülnünk arra, hogy ilyen mérkőzések várnak ránk, ami fizikálisan és mentálisan is terhelő. Ez az ifi csoport erős, ami nagyon jó a fejlődés szempontjából. A tudásunk megvan, de ideje megérkeznünk a rájátszásra. Ezen fogunk dolgozni.

 

Eredmények:

Serdülő (U17)

Soproni VK –  AQUA SE Nyíregyháza       12 – 4   (0-1, 3-2, 5-0, 4-1)

AQUA SE: Patikás D. – Tilki D. 1, Gnándt B., Tomori D. – Tégel Á., Kusnyér Á., Tolnai D. 2

Csere:, Tári R., Horváth Z., Szedlár Sz. 1, Jávor E., Muri N.

 

Gyermek (U15):

Soproni VK –  AQUA SE Nyíregyháza       5 – 29   (2-8, 1-6, 0-8, 2-7)

AQUA SE: UDVARHELYI M. – KUSNYÉR Á. 4, Radóczi S., HIMICS P. 4 – Tári R. 1, Jávor E. 1, SIMON D. 8,

Csere: BÍRÓ D. 2., MURI N. 4, Horváth Z. 1, KONCZ I. 2, Nemes N. 2

 

Ifjúsági (U19):

Soproni VK –  AQUA SE Nyíregyháza       5 – 8 (2-2, 3-1, 0-1, 3-1)

AQUA SE: HARASZTI V. – Petróczy Á., ÉDER-PAVOLEK D. 2, Székely Á., - Rudik Zs., DOROGI L. 1, Radóczi B. 2,

CSERE: Virág B., TOLNAI D.

További helyi hírek