2024. április 20. szombat, Konrád, Tivadar nap van. Holnap Konrád nap lesz.

Megfojtotta férje szeretőjét egy asszony Tiszadadán - letartóztatták

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt az asszonyt, aki a gyanú szerint megfojtotta férje szeretőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán június 18-án. Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közölte, a megalapozott gyanú szerint a nő férje szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, amiről a nő tudomást szerzett, féltékenységének pedig többször is hangot adott. Az asszony június 18-án délután egy Szabolcs megyei házban a férjét és a sértettet az ágyban találta. A nő ütni kezdte riválisát, majd egy hamutartóval fejbe vágta öltözködő férjét, aki elmenekült a helyszínről. A nő ezután folytatta a másik nő bántalmazását, majd puszta kézzel megfojtotta. A sértett a helyszínen meghalt. Az MTI információi szerint az eset Tiszadadán történt.

   

A sajtószóvivő megjegyezte, a bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy az egyébként büntetlen előéletű gyanúsított szabadlábra helyezése esetén megnehezítené a bizonyítást, az eljárásban részt vevő tanúkat és más személyeket befolyásolná, ezért elrendelte letartóztatását.  A végzést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

 

- MTI -

További helyi hírek