2025. július 3. csütörtök, Kornél, Soma nap van. Holnap Ulrik nap lesz.

Meghosszabbították a jelentkezést az MCC egyetemi programjára

Rekordszámú fiatal jelentkezett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó programjaira. A középiskolások, egyetemi hallgatók és általános iskolások számára is elérhető képzések iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, ezért az MCC úgy döntött: meghosszabbítja az Egyetemi Program felvételi időszakát, így augusztus 4. éjfélig lehet jelentkezni a programra. Az Egyetemi Program juniorképzése a szeptembertől az egyetemi tanulmányaikat megkezdő fiataloknak szól.  A program térítésmentes, és az egyetemi tanulmányok mellett végezhető. Lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok a legkiválóbb hazai és nemzetközi oktatóktól tanuljanak, és részt vehessenek nemzetközi ösztöndíjakon, tanulmányutakon, többek között Oxford, Cambridge, valamint ázsiai és amerikai egyetemek bevonásával. Az MCC az Egyetemi Programot hét nagyvárosban működteti: Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden, valamint Kolozsváron, jelentkezni azoknak lehet, akik szeptembertől ezen városok valamelyikében, nappali tagozaton kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat.

 

Az MCC középiskolásoknak szóló programja, a Középiskolás Program (KP) is rendkívül sikeres évet zárt: az elmúlt hónapban lezárult jelentkezési időszakban több száz fővel emelkedett a jelentkezők száma a tavalyi évhez képest, és mintegy 2000 diák nyújtotta be jelentkezését a programra a Kárpát-medence különböző pontjairól.

 

Hasonlóan erős érdeklődés mutatkozott a legfiatalabb korosztályt célzó Fiatal Tehetség Program (FIT) iránt is, amelyre az általános iskola 4. osztályát elvégző tanulók pályázhattak: átlagosan négyszeres-ötszörös túljelentkezés mellett közel három és félezren adták be jelentkezésüket a programra.

 

- MTI -

További helyi hírek