Dunakeszin rendezték meg az idei szezon első OB2-es fordulóját, ahol az Eger és a Kecskemét csapatával játszott a nyíregyházi felnőtt csapat. A mérkőzések kézi időméréssel zajlódtak, ezért a csapatok csak a bírói asztalnál tudtak érdeklődni a hátralévő időről. Ez egy “extra nehezítés” volt a csapatoknak. Az első mérkőzésen a rutinos egri csapat ellen ugrottak vízbe a fiúk. Az első félidőben sikerült egy 3 gólos előnyt kialakítani, ám innen döntetlenre tudott menteni az Eger csapata. 8-8-as eredmény után büntetőpárbaj következett, ahol a kihagyott büntetők megbosszulták magukat, így 12-11-es végeredmény született az ellenfél javára.
A következő meccset a Kecskemét csapatával játszotta az AQUA SE-Profil Trend csapata. Félidőben mindössze 1 gólos különbség volt a nyíregyházi vízilabdások javára. Azonban 3. negyedtől sikerült növelni az előnyt, ehhez hozzájárult az is, hogy az Kecskemét egy fontos játékosát vesztette el kipontozódás miatt. A fiatalokból álló AQUA-sok fizikálisan jobban bírták a mérkőzést és egyre nagyobb előnyt tudtak kialakítani a harmadik negyed végére. Az összecsapás végül a 13-8-as eredménnyel zárult, ami 3 pontot jelentett az AQUA felnőtt csapatának.
Molnár Kristóf edző értékelése: Először is szeretnék gratulálni a fiúknak a 4 megszerzett ponthoz! Kicsit úgy érzem, hogy az új szezonok első meccsei számunkra mindig arról szólnak, hogy vissza rázódjunk az éles meccs helyzetekbe. Megint megtörtént, hogy jól indult a mérkőzés, majd jött a “klasszikus 3. negyed”. Amit előtte jól oldottunk meg támadásban és védekezésben is, az megbomlott és magunknak nehezítettük meg a játékot. Ez fakadhat a fáradtságból mert mindenki hajtott, de a figyelmetlenségek is nagyban szerepet játszottak. Az elveszített büntetőpárbajban egy kicsi szerencsénk sem volt. Ami a mi oldalunkon kifelé pattant a kapufáról, az a másikon befele. Ezeket átbeszélve egy pihenő után a Kecskemét ellen már sokkal jobb játékot mutattunk. Nagyon fiatal csapattal utaztunk, szerencsére a gyorsaságuk mindig előnyt jelent a rutinos, idősebb játékosok ellen. Úgy gondolom, hogy az ideigazoló játékosok jól beilleszkedtek és hasznos tagjaként vannak jelen a csapatban. Mindenképpen többet kell edzenünk, több taktikai elemet is újra át fogunk venni az edzéseken, hogy egy zsebben lévő meccset ne dobjunk el egy rossz negyed miatt. Nagyon nehéz volt úgy játszanunk, hogy sem az eredményt, sem a támadóidőt nem tudtuk követni a meccsek közben technikai probléma miatt. Sajnálom, hogy nem lett meg a 6 pont, de a következő fordulóra felkészültebben megyünk és megpróbáljuk hazahozni Miskolcról.
Eredmények:
Egri Vízmű Sport Club – AQUA SE-Profil Trend
12-11 (1-4,1-1,4-2,2-1, büntetőkkel: 4-3)
AQUA SE-Profil Trend: Haraszti V., Székely Á., Spák Cs., Kedves I., Molnár K., Dorogi L., Rényi P.,
Csere: Kerezsi M., Szanics G., Barna M. Gy., Csiszár Á. B., Tégel Á.
Gólszerzők: Barna M. Gy. 3, Spák Cs. 2, Csiszár Á. B. 2, Kedves I. 2, Tégel Á. 1, Rényi P. 1
AQUA SE-Profil Trend – Kecskeméti Vízilabda Egyesület
13-8 (2-4,3-0,4-2,4-2)
AQUA SE-Profil Trend: Haraszti V., Székely Á., Spák Cs., Kedves I., Molnár K., Dorogi L., Rényi P.,
Csere: Kerezsi M., Szanics G., Barna M. Gy., Csiszár Á. B., Tégel Á.
Barna M. Gy. 5, Csiszár Á. B. 4, Spák Cs. 1, Rényi P. 1, Molnár K. 1, Kedves I. 1