2026. március 18. szerda, Ede, Sándor nap van. Holnap Bánk, József nap lesz.

Megújult a Balkányi Rendőrőrs

A Balkányi Rendőrőrs felújított épületének átadását Kovács István r. vezérőrnagy, országos gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes, és Molnár Karolina, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára részvételével ünnepélyes keretek között rendezték meg március 17-én. Köszöntőt mondott Szabó Csaba r. dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, aki köszönetét fejezte a felújítás megvalósításáért a beruházás valamennyi támogatójának.

 

A Balkányi Rendőrőrsnek 1991 óta helyet adó épület a XIX. században épült, helyi védelem alatt áll, és korábban Gödény-kúriaként volt ismert. Felújítása és energetikai korszerűsítése 95 millió forint kormányzati támogatás felhasználásával történt. A rendőrőrs fontos szerepet tölt be a kisváros életében, a helyi rendőri állomány biztosítja a lakosság számára a biztonságérzetet garantáló jelenlétet, a gyors és hatékony reagálást, az helyi ügyintézés lehetőségét. A korszerű infrastruktúra lehetővé teszi a dolgozók számára, hogy munkájukat még hatékonyabban végezzék, hiszen kényelmes munkakörnyezetben, megfelelő technikai felszereltséggel dolgozhatnak.

 

- police.hu -

További helyi hírek