
Több mint hétmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak egy magyar sofőrnél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.
A pénzügyőrök az eperjeskei vasútállomás környékén figyeltek fel egy gépkocsira, aminek megállásra vonatkozóan adtak utasítást. A gépjármű vezetője ahelyett, hogy követte volna az útmutatást, inkább menekülőre fogta. A nagy sietségben azonban rosszul választotta meg a manővert és lesodródott az úttestről. Amikor az egyenruhások a járműköz értek, kiderült miért nem akart megállni: az autóban nagy fekete fóliázott csomagok sorakoztak, amelyek összesen 3 000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát rejtettek. A férfi különös mesével próbálta menteni a helyzetét, azzal védekezett, hogy pánikba esett a járőrautó láttán. A csempészárut illetően is legendát gyártott: állítása szerint fogalma sem volt arról, hogy cigarettát szállít, csupán találta a pakkokat, majd betette az autójába, mondván: „majd kezdek vele valamit”. A színes történetek nem mentették meg attól a férfit, hogy eljárás induljon ellene. Az egyenruhások a több mint hétmillió forint értékű dohányterméket lefoglalták, az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás.
- NAV -