A magyar dinnye kiváló minőségének, sokszínű felhasználási lehetőségének bemutatását célzó fogyasztásösztönző kampányt indított az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampány szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte, Magyarországon a dinnyetermő terület folyamatosan bővül, az idén az előző évhez képest 30 százalékkal nagyobb területen, 3665 hektáron folyik a termelés.
Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar dinnyetermelők jó minőségű, piacképes árut termelnek, amihez hozzájárul az utóbbi években végrehajtott technológiai váltás is. Ondré Péter, az AMC ügyvezetője elmondta, hogy 2016 óta minden évben megszervezik a dinnyefogyasztást ösztönző kampányt. Az AMC ügyvezetője részletezte, hogy az idén a "Nyár, dinnye, szeletem" szlogennel meghirdetett akcióban július 28. és augusztus 13. között az ország hat helyszínén tartanak kóstolókat, a közösségi médiában népszerűsítik a dinnyefogyasztást, augusztus 1. és 8. között pedig nyereményjátékot hirdetnek. Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnöke elmondta, hogy Magyarországon a dinnyeszezon korábban kezdődött, emiatt az exportpiacon egyszerre jelent meg a spanyol és az olasz termékekkel, a korszerű technológiának köszönhetően a szezon időben is kitolódik.
Jelenleg Magyarországon átlagosan 10-12 kilogramm között alakul személyenként az éves dinnyefogyasztás mennyisége. A fogyasztói szokások átalakultak, egyre erősebb a kereslet a kisebb, 4-6 kilós, valamint a magszegény görögdinnyék iránt.
- MTi -