2023. június 6. kedd, Cintia, Norbert nap van. Holnap Róbert nap lesz.

Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás

Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás, a szervezet többek között életre szóló hivatást, stabil munkahelyet kínál a jelentkezőknek - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. A büntetés-végrehajtási szervezet mintegy kilencezer munkavállalót foglalkoztat az ország 32 börtönében és intézményeiben. A testület által kínált karrierlehetőségek rendkívül változatosak, mint ahogyan a börtönökben betölthető munkakörök is, hiszen nemcsak felügyelők vagy reintegrációs tisztek dolgoznak ott, de többek között jogászokat, pszichológusokat és egészségügyi szakdolgozókat is alkalmaz a büntetés-végrehajtási szervezet.  Kiemelték: az illetmény tiszthelyettesi beosztás esetén minimum havi bruttó 395 ezer és 509 ezer forint között alakul, tiszti beosztás esetén pedig minimum havi bruttó 570 ezer forint szolgálati helytől és beosztástól függőn. Az illetményen felül a minden évben bruttó 200 ezer forint értékű cafetéria mellett teljesítményjuttatás és ruhapénz is jár a hivatásos állományú tagoknak. Mindezeken túl kedvezményes fogászati kezelést, szemüveg-költségtérítést, lakhatási, családalapítási és lakáshitel-törlesztési támogatást, munkáltatói kölcsönt, 86 százalékos utazási költségtérítést, rekreációs programokat biztosítanak a rendvédelmi életpályát választóknak. Hozzátették: az országos toborzókampányban állásbörzéken, oktatási kiállításokon, falu- és városnapokon, sport- és kulturális rendezvényeken mutatják be az érdeklődőknek a büntetés-végrehajtás által kínált életpályamodellt.

 

- MTI -

További belföldi hírek