2024. december 21. szombat, Tamás nap van. Holnap Zéno nap lesz.

Pincébe zárta élettársát

Többször bántalmazta élettársát a büntetett előéletű, szabolcsi településen élő gyanúsított, ezért elrendelte egy hónapra letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. szeptember 19-én, súlyos testi sértés és személyi szabadság megsértése bűntette miatt indult eljárásban, közölte a Nyíregyházi Törvényszék. 

 

A megalapozott gyanú szerint K.Cs. gyanúsított és élettársa 2024. szeptember 13-án az otthonukban ittas állapotban szóváltásba keveredtek. Ekkor a férfi hideg vízzel leöntötte a párját, majd kezét és lábát is összekötözte, ily módon fosztva meg őt személyi szabadságától. Másnap ismét vita alakult ki közöttük, melynek hevében a gyanúsított két alkalommal beleütötte a sértett fejét a radiátorba, megragadta a nő haját, ezt követően a ház pincéjébe zárta, majd az ajtót még egy farönkkel el is torlaszolta. A sértettnek azonban sikerült a pinceajtót kinyomnia és elmenekülni az ingatlanból.

 

A gyanúsított letartóztatását a bíróság a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének – az élettárs megfélemlítése, befolyásolása – veszélyére tekintettel rendelte el. A végzés végleges, az ellen senki nem jelentett be fellebbezést.

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -

További helyi hírek