2021. október 22. péntek, Előd nap van. Holnap Gyöngyi nap lesz.

Rali-Eb: rekordszámú nevezés a nyíregyházi hétvégére

Rekordot jelentő, több mint 120 páros adta le a nevezését a rali Európa-bajnokság (ERC) jövő hétvégén sorra kerülő magyarországi fordulójára és a Mercarius országos bajnokság idei utolsó futamára, melyet Nyíregyházán és környékén bonyolítanak le. Amint azt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke elmondta, az ERC mezőnyébe a külföldi duókon kívül számos magyar kettős is nevezett, így többek között az idény során egyébként is csak az Eb-sorozatban szereplő Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros, valamint a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián, a 2019-ben győztes Turán Frigyes, Bagaméri László, illetve az ob-n abszolútban jelenleg második Csomós Miklós, Nagy Attila páros is. Ami az ERC-ben induló külföldi sztárokat illeti, ott lesz Nyíregyházán többek között a világbajnokság WRC2-es kategóriájában éllovas Andreas Mikkelsen, Elliott Edmondson norvég, brit duó, a magyar bajnokság összetett pontversenyében most harmadik, a vb WRC2-es kategóriájában címvédő Mads Östberg, Torstein Eriksen norvég kettős, valamint az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantin Alekszandrov páros.

 

"Ne felejtsük el, hogy miközben Eb-futam lesz Nyíregyházán, ugyanezen a hétvégén dől el a magyar bajnoki cím sorsa, amiért még három páros van versenyben. Nagy öröm és büszkeség, hogy a világbajnoki élmenő Östbergéket rendszeresen meg tudják szorongatni és nagy csatára kényszerítik a magyarok, akik közül Hadikék és Csomósék Östbergékkel együtt még harcban vannak az abszolút bajnoki címért" - jelentette ki Oláh Gyárfás, és jelezte, az ob mezőnyéből 16 páros nevezett az ERC-be is, azaz az ő eredményüket a magyar bajnoki mellett az Eb-futamon is értékelik.

 

A harmadik Rally Hungary Európa-bajnoki verseny jövő pénteken kezdődik a máriapócsi Rabócsiringen sorra kerülő prológgal, amelyre a nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be. Az elmúlt két évben is látványos, közönségszórakoztató, villanyfényes első szakasz után a futam szombaton hat gyorsasági szakasszal, köztük a mádi borvidéket is érintő száguldással folytatódik. Vasárnap hét gyorsasági szakaszt bonyolítanak le, 11 óra után a mezőny Nyíregyháza belvárosában, az 5,78 kilométeres pályán méri össze tudását, mely az elmúlt években nagy létszámban vonzotta a közönséget. Az így 14 gyorsaságiból összeálló verseny teljes távja 182,01 kilométer, a céldobogót pedig a nyíregyházi Kossuth téren állítják fel, ahol majd az ünnepélyes eredményhirdetést is rendezik vasárnap este. (fotó: Hoványi Péter)

 

- MTI -

További helyi hírek