2026. május 21. csütörtök, Konstantin nap van. Holnap Júlia, Rita nap lesz.

Székesfehérváron vendégszerepeltek az AQUA SE vízilabdásai

Székesfehérvár – bár szép város – nem lesz a kedvence az AQUA SE pólósainak, hiszen mindhárom csapatuk vereséget szenvedett az országos A2-es utánpótlás vízilabda bajnokság középszakasza tizedik fordulójában. Az U15-ös gyermek csapat „rangadója” nem hozta a várt nagy csatát. A fehérváriak simán hozták a meccset. Az U17-eseknél nagy harcot láthatott a helyi közönség. Az utolsó negyed kezdetére, a nagyszerűen küzdő AQUA döntetlenre állt az esélyesebb Fehérvárral. A végére kicsit elfáradtak, így odalett a győzelmi remény. A csaknem teljes U17-es sorral felálló U19-es csapatnak nagyon erős volt a listavezető hazai gárda. Az első két negyed KO-ja után, vállalható második félidőt nyújtottak.

 

Az AQUA U15-ösök rangadóra készültek. A tét az volt, hogy a győztes továbbra is versenyben marad a középág első helyéért, a vesztesnek viszont meg kell elégednie a harmadik hellyel. A választ sajnos hamar megkaptuk, mert az AQUA szétesően, sok hibával játszott. Sem a támadás, sem a védekezés nem ment. Már a félidőre jelentős hátrányba kerültek a nyírségiek, és a végére nem várt különbségű vereséget szenvedtek. Így marad a képzeletbeli dobogó harmadik helye, ami elismerésre méltó. További munkával és alázattal szép jövő előtt állhat ez a korosztály.

Urbin Tibor szakedző értékelése: Ezen a hétvégén sajnos nagyon keveset tudtunk megmutatni abból, amit az elmúlt hétvégén, és az egész szezon során. Nem ismertem a csapatomra! Később azért magyarázatot kaptam az enervált játékra, és azt kell mondjam, hogy így más megvilágításba került a gyerekek játéka. Nálam ők a bajnokok!

 

Az U17-esek csatájában a hazai 4. helyezett fogadta a 6. helyen álló vendégeket. Nyíregyházán az utolsó pillanatig kiélezett volt a mérkőzés, a végén fehérvári győzelemmel. Most is hasonló mérkőzést játszott a két csapat. Az utolsó negyedig váltva vezettek a csapatok, végül döntetlenről indult a befejező játékrész. Ekkor talán túl gyorsan akarta maga javára fordítani a mérkőzést az AQUA, nem sikerült a kiharcolt emberelőnyt gólra váltani, kockázatos passzból lefordulás gólt kaptak és elúszott a mérkőzés. Elszalasztott győzelem volt!

Éder Zsolt edző nyilatkozata: Használt a heti „fejmosás”! Ma – a vereség ellenére – támadásban, harcosságban jól teljesített a csapat! Három negyeden át jól tartottuk magunkat (12-12): a kétgólos hátrányokból kétszer is fordítani tudtunk. Az utolsó negyed elején sajnos érthetetlen módon kapkodni kezdtünk támadásban, rossz döntésekből kaptunk – két perc alatt ¬– elkerülhető gólokat, ami gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Kár érte, kár a kihagyott 3 büntetőért, mert nagyszerűen küzdöttünk, és a mai gyengébb védekezésünket ellensúlyozni tudtuk egy hatékony támadó játékkal. Gratulálok a csapatnak!

 

Az AQUA U19-es csapatának háromnegyedét az előzőleg nagy iramú meccset játszó serdülők alkották. Nyilván ennek is volt köszönhető, hogy a friss fehérváriak „szétúszták” a fáradtan mozgó AQUA együttesét. Két negyed alatt tetemes különbség alakult ki. A második félidőben valamennyivel okosabban játszott a Nyíregyháza, de csak mérsékelten tudta hátráltatni a fehérvári hengert. A hazaiak lista vezetőhöz méltó játékot nyújtottak.

Hatvani Péter szakedző értékelése: Nem tudom értékelni ezt a teljesítményt, amit produkáltunk. Átjáróház volt a védelem. Átgázolt rajtunk az ellenfelünk mind támadásban, mind úszásban. Gratulálok a Székesfehérvárnak!

 

Eredmények:

 

Gyermek (U15):

Fehérvár VSE –  AQUA SE Nyíregyháza  21 – 10  (6-2, 6-2, 5-3, 4-3)

AQUA SE: Kalocsay K. – Bíró D., Nemes B. 1, STUMPF M. 3, – Muri N., KONCZ I. 4, Blazsán Á. 1

Csere: Kocsis B., Nemes N., Dankó B., Vass B., Gyurecskó T. 1, Venczel M. (kapus)

 

 

Serdülő (U17):

Fehérvár VSE –  AQUA SE Nyíregyháza  18 – 14  (4-3, 5-5, 3-4, 6-2)

AQUA SE: Patikás D. – Tilki D. 2, Tomori D., TÉGEL Á. 4 – Udvarhelyi M., Jávor E. 1, HIMICS P. 2,

Csere: Kusnyér Á. 1, RADÓCZI S. 1, HORVÁTH Z. 3, Muri N., Tári R., Lizák D.

 

 

Ifjúsági (U19):

Fehérvár VSE –  AQUA SE Nyíregyháza 27 – 4  (8-1, 10-1, 4-1, 5-1)

AQUA SE: Patikás D. – Haraszti V., Virág B. 1, Rudik Zs. 1, - Himics P., Kusnyér Á. Tégel Á. 1

CSERE: Tomori D., Tilki D. 1, Horváth Z., Bodnár B., Tári R.

További helyi hírek