Péntektől esténként várhatóan szabad szemmel is megfigyelhető lesz a nyugati égbolton feltűnő C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstökös. A Svábhegyi Csillagvizsgáló ebből az alkalomból több programmal is várja az érdeklődőket - közölték a szervezők Az üstökös sikeresen túlélte a szeptember 27-i napközelségét, és a legfrissebb megfigyelések szerint jelentős aktivitást mutat. Péntek estétől már észlelhető lesz a nyugati égbolton, bár ekkor a Nap közelsége miatt még nehezebb lesz megfigyelni.
A fényes jelenség kedden este 19 órakor már 14 fok magasan, pénteken pedig 21 fokos magasságban lesz, a Kígyó csillagképben, így napról napra egyre jobban láthatóvá válik. Észlelés szempontjából az október 20-a, vasárnap este 19 óra ígérkezik a legjobbnak. Az üstökös megtalálását ekkor segíti, hogy együttáll majd a Marfik csillaggal, így egy binokulárral egyszerre láthatjuk őket - tudatták a közleményben.
Szerdán és csütörtökön a Naphoz jár majd nagyon közel, pénteken pedig az esti égen bukkan fel, ami az északi féltekei megfigyelőknek kedvez majd
- MTI -