Október 21-ről 22-re virradó éjszaka tetőzik az év egyik leggyorsabb hullócsillagait produkáló meteorraja, az Orionida. A csillagászati maximum idején ideális körülmények között óránként mintegy 15 meteort lehet majd látni az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.A nagy sebességű Orionidák különlegessége, hogy a hullócsillagokat okozó szemcsék a neves 1P/Halley-üstökös által hátrahagyott törmelékből származnak. A tájékoztatás szerint a Föld évente kétszer is keresztezi a Halley-üstökös pályáját, ilyenkor ütközik az üstökös által hátrahagyott törmelékárammal. Az októberi találkozás során alakul ki az Orionidák meteorraja, 2027. május elején pedig ugyanezen üstökös törmelékéből az Éta Aquaridák meteorjai tűnnek fel. Az Orionidák radiánsa, vagyis az a pont az égbolton, ahonnan a meteorok látszólag szétsugárzanak, október 21-én 22 óra előtt kel fel. A 79 százalékos dagadó Hold fénye ekkor még megnehezíti a hullócsillagok megpillantását.
A hullócsillag lest hajnalra érdemes időzíteni, fél három körül ugyanis lenyugszik a fényes Hold, a meteorraj radiánsa pedig hajnali 5 órára 59 fokos magasságban delel. Ez azt jelenti, hogy hajnalban a déli égbolt irányába jónéhány szép és gyors hullócsillagot lehet megpillantani, óránként mintegy 15 meteorra lehet számítani
- MTI -