2024. április 19. péntek, Emma nap van. Holnap Konrád, Tivadar nap lesz.

Szóbeli felvételi is lesz a Semmelweis Egyetemen 2024-től

Szóbeli felvételi is lesz a Semmelweis Egyetemen 2024-től. 2024-től nagyobb szabadságot kapnak az egyetemek. Az új rendszer egyik legnagyobb változása, hogy az eddigi úgynevezett többletpontok intézményi pontokká változnak, így az egyetemek döntik el, mire adnak maximum 100 pontot a jelentkezőnek. A Semmelweis Egyetem esetében kötelező lesz a szóbeli meghallgatás, ahol maximum 50 pontot lehet szerezni, több képzés esetében ennek része lesz az adott szakra jellemző készségek felmérése is. Az ezen felül megszerezhető 50 intézményi pont esetében számít majd a nyelvtudás, a tanulmányi és művészeti versenyeken elért eredmény, a munkatapasztalat, a meglévő szakképesítés, vagy a középiskolai évek alatt elért sportteljesítmény is. Fontos változás még, hogy eltörlik az egységes minimumponthatárokat.

 

Változás 2024-től, hogy míg emelt szintű érettségi vizsga esetén az adott tantárgyból elért százalékos eredményt veszik figyelembe a felsőoktatási intézmények, addig a középszinten tett érettséginél a százalékos vizsgaeredmény mértékéhez rendelt pontokat a kormányrendeletben meghatározott módon kell figyelembe venni. Például 100 százalékos eredményért itt csak 67 pont jár.  A Semmelweis Egyetem esetében ennek főként az egészségtudományi (ETK), a Pető András (PAK) és az egészségügyi közszolgálati kar (EKK), vagy a fogorvostudományi kar (FOK) új képzésénél, a Digitális Fogászati Tervezés alapképzési szak esetében lesz jelentősége, ahol az emelt szintű érettségivel jelentős többletpontokat érhetnek el a felvételizők. A Semmelweis Egyetemen az ETK valamennyi, a PAK konduktor és a FOK Digitális Fogászati Tervezés alapképzése esetében a tantárgyi lista változatlan marad 2023-ban, az új rendelet értelmében ezekhez jövőre nem szükséges emelt szintű érettségit tenni.

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -

További belföldi hírek