2026. június 11. csütörtök, Barnabás nap van. Holnap Villő nap lesz.

Tanítványait vetkőztette le büntetésből az osztály előtt

Vádat emelt az ügyészség azzal a pedagógussal szemben, aki tanítványait durván megszégyenítette az osztálytársaik előtt.

 

A vádlott évek óta egy nyírségi általános iskolában tanított.

 

A 2022/2023-as tanév második félévében az óraközi szünetben, aulában futkározó első osztályos diákokat a becsengetés után, a tanteremben büntetésből arra utasította, hogy álljanak ki a tábla elé, és magukról vegyék le a felsőruházatot, valamint a nadrágjukat is tolják le. A kilenc gyermeknek így megszégyenülve kellett az osztálytársaik előtt állni, amíg a tanítónő nem szólt nekik, hogy felöltözhetnek.

 

A vádlott hatalmi befolyását kihasználva, a neki alárendelt és kiszolgáltatott gyermekeket durván megszégyenítette, ezzel súlyosan megszegte a nevelésből eredő kötelességét, és a kiskorúak erkölcsi, érzelmi fejlődését veszélyeztette.  

 

A Mátészalkai Járási Ügyészség 9 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a nőt, vele szemben a mértékes indítványa 1 év 10 hó végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, és minden olyan foglalkozástól eltiltás, ahol kiskorúakkal kerülne kapcsolatba.

 

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség

További helyi hírek