2023. december 5. kedd, Vilma nap van. Holnap Miklós nap lesz.

Téli madáretetés

Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Az már kevésbé közismert, hogy a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára sok esetben Magyarország jelenti a telelőterületet. Ezek a madarak az evolúciós alkalmazkodásnak köszönhetően (melynek egyik fontos elemét éppen a madárvonulás jelenti) természetesen emberi segítség, etetés nélkül képesek túlélni a telet, írja honlapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. 

 

Az etetési időszak az első tartós fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, december elejétől március második feléig tart. Eleségként bőven elegendő fekete napraforgót kitenni; ebbe keverhetünk kölest. A napraforgó és a köles (valamint egyéb apró szemű mag) mellett természetesen a natúr (nem sózott, nem pörkölt) dió, fekete dió, mogyoró, földimogyoró, kesudió, pisztácia stb. is potenciális téli madáreleség. Emellett adható gyümölcs (alma és olyan szedhető bogyók, mint a vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa); és akár némi állati zsiradék (elsősorban kacsa-, liba- és sertésháj) is. Ételmaradékot, kenyeret ne adjunk nekik!  Az etető mellett itassunk is, több faj számára a téli ivó- és fürdőhely jelenti az igazi vonzerőt.

 

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat -

 

További helyi hírek