2020. október 22. csütörtök, Előd nap van. Holnap Gyöngyi nap lesz.

Teqball asztalt kapnak a Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő megyei iskolák

2020. október 13-án a Nyíregyházi Egyetem mentor-hallgatói által patronált kilenc iskola közül elsőként Vasmegyeren, a Megyer Vezér Általános Iskolában adtak át Teqball asztalt a Tanítsunk Magyarországért programban résztvevő diákok számára.

 

A Tanítsunk Magyarországért program és a Teqball együttműködése kapcsán a programban résztvevő 58 általános iskola és 6 egyetem kap egy-egy egyedi tervezésű TM logóval ellátott plexivel rendelkező, LITE szériás Teqball asztalt, amelyek átadására október folyamán kerül sor. A Teqball szabályai a labdarúgás és az asztalitenisz elemeinek kombinálásával kerültek kialakításra, melyet egy ívelt asztalon játszanak - tájékoztatott dr. Baracsi Ágnes, a Nyíregyházi Egyetem TM programkoordinátora.

 

Az ünnepélyes átadón Vasmegyer polgármestere és az iskola tanárai mellett rövid köszöntőt mondott György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, aki a Tanítsunk Magyarországért Program egyik megálmodója és támogatója. Beszédében saját élményeit felidézve elmondta, hogyan tanította meg a sport a sikerekre, a csapatmunkára, és a nehézségek elviselésére.

 

Murányi Gergely, a Teqball diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetője az sporteszköz bemutatása kapcsán kiemelte, hogy az asztalok felépítése olyan, amely során a játékosok csak tudásukra és képességeikre hagyatkozhatnak, kizárva a szerencse vagy a véletlen befolyását.

 

A köszöntők után előbb a Teqball „követei” tartottak rövid bemutatót, majd a gyerekek is csatlakoztak a játékhoz. A Teqball asztalt kipróbálták a Nyíregyházi Spartacus FC ifjú futballistái, Barzó Gergő testnevelőtanár és TM iskolai kapcsolattartója, végül György László államtitkár is edzőcipőre váltott. A sporteszköz sokoldalúságát mutatja, hogy a lányok is szívesen bekapcsolódtak a játékba. A programon megjelenő Kisvárda Master Good SE női kézilabda csapat két játékosa sérülésük miatt nézőként buzdították a gyerekeket.

 

 

- Nyíregyházi Egyetem -

További helyi hírek