2024. március 29. péntek, Auguszta nap van. Holnap Zalán nap lesz.

Több mint ötszáz esetnél avatkoztak be a tűzoltók hétfőn

Több mint ötszáz esetnél avatkoztak be a tűzoltók a hétfői vihar miatt: leginkább az útra, épületekre dőlt fák, sérült tetőszerkezetek és közművek miatt riasztották a tűzoltókat az ország több vármegyéjében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese kedd reggel. Dóka Imre azt írta, hogy a legtöbb beavatkozás a fővárosban, illetve Pest, Somogy, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt.

   

Budapest XIX. kerületében, egy Sós utcai társasházi lakás tetőszerkezete részben leszakadt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Demecserben, a Szent László úton egy családi ház tetőszerkezetét a viharos szél lebontotta, míg Hajdú-Bihar vármegyében, Debrecenben, a Csillag utcában egy sorház tetőszerkezete sérült meg a viharos szél miatt. A lakók elhelyezéséről gondoskodtak.  Több mint hetven esetben kellett a tűzoltóknak sérült épületeknél beavatkozniuk a vihar miatt. Tizenöt helyen villanyvezetékek szakadtak le a viharos szélben, vagy fák dőltek rájuk, azokat eltávolították a szakemberek. Fa dőlt egy gépkocsira az 1-es főút 157-es kilométerszelvényénél, Mosonmagyaróvár térségében. A város hivatásos tűzoltói feszítővágó segítségével emelték ki a járműből a beszorult vezetőt. Két gépkocsi ütközött egy, a 41-es főút melletti fasorból kidőlt fának Pusztadobos térségében, a 41-es kilométerszelvénynél. Az OKF közleménye szerint, "mivel több megyére kedden is figyelmeztetést adtak ki az erős szél miatt, ezért továbbra is ajánlott óvatosan közlekedni a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőség szerint senki ne parkoljon fák alatt és mindenki figyelje a Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseit, riasztásait".

 

- MTI -

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelem közleménye:

 

A viharos szél a legkeletibb vármegyében is okozott károkat. Leginkább útra, épületekre dőlt fák, sérült tetőszerkezetek és közművek miatt riasztották a tűzoltókat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is. Az újfehértói Szent István utcában például eltört egy beton villanyoszlop, több mint háromszáz fogyasztói helyet érintett áramkimaradás. Az újfehértói önkormányzati tűzoltók biztosították a helyszínt az áramszolgáltató kiérkezéséig.

A nyíregyházi Hadobás soron egy családi ház tetőszerkezetét bontotta meg a szél, a helyi hivatásos tűzoltók dugólétrával, kéziszerszámokkal avatkoztak be. Szintén lakóház tetőszerkezete rongálódott meg a demecseri Szent László utcában. Az ingatlan lakhatatlanná vált, az ott élők elhelyezéséről átmenetileg rokonok gondoskodnak. A nyíregyházi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók a lógó, veszélyt jelentő tetőrészeket eltávolították.

Tiszakanyáron egy fa szerkezetű, lemez fedésű garázst borított fel a szél, az esettel kapcsolatosan a kisvárdai hivatásos tűzoltók avatkoztak be.

A 41-es főúton, egy fasorból kidőlt fának ütközött két személygépkocsit tegnap este Pusztadobos térségében. A fát a mátészalkai hivatásos tűzoltók távolították el motoros láncfűrész segítségével. A járművekben összesen hárman utaztak, egy embert könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

A kárfelszámolások jelenleg is tartanak.

Ajánlott továbbra is óvatosan közlekedni a fák, fasorok, állványzatok közelében, lehetőség szerint ne parkoljanak fák alá és figyeljék a meteorológiai szolgálat előrejelzéseit, riasztásait.

További helyi hírek