
Ismét a Sóstói Múzeumfalu ad otthont az Országos Haditorna Verseny Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei fordulójának. A négyfős középiskolás csapatok október 11-én mérhetik össze tudásukat olyan versenyszámokban, mint a honvédelmi totó, a fegyveres váltófutás és a kézigránátdobás.
Az általános és honvédelmi készségeket egyaránt fejlesztő feladatok mellett az elsősegélynyújtás területén is hasznos tudásra tehetnek szert az indulók, ebben a debreceni egészségügyi katonák lesznek segítségükre.
Márton Boglárka hadnagy elmondta: az esemény igen népszerű a fiatalok körében. A versenyre maximált 20-25 csapat nevezése már beérkezett, ám a honvédség biztatja a jelentkezésre a lányokat, illetve azokat az iskolákat is, amelyek korábban még nem vettek részt a versenyen. Az értékes tapasztalatok és díjak mellett ugyanis akár felvételi többletpontokkal is gazdagodhatnak a tanulók az országos döntőben.
-Sz-Sz-B Megyei Sajtószolgálat-